Iszonyúan megdrágulhat a magyarok kedvenc fűszere

Kilőtt az őrölt fűszerpaprika ára, amely bizonyos termelőknél már a 10 ezer forintos lélektani határt is átlépte.

Órási áremelkedésen ment keresztül az őrölt fűszerpaprika ára az elmúlt években, és a drágulás idén sem állt meg - hívja fel a figyelmet a Világgazdaság. A lapnak nyilatkozó kalocsai termelő szerint egyes helyeken már a 10-12 ezer forintot is átlépte a fűszer kilónkénti ára, 4000-4500 forint alatt szinte biztos, hogy olcsó, kínai importot vásárolunk.

főszerpaprika
Kilőtt az őrölt fűszerpaprika ára. Fotó: Getty Images

A drágulás hátterében elsősorban az alábbi okok állnak:

  • az energiaárak emelkedése, 
  • bérköltségek elszállása, itt megemlítette, hogy ma már 1700 forintot kell fizetni órabérbe, ami azért lényeges, mert az önköltség felét a bérek teszik ki,
  • évről évre egyre kevesebb termőterület, a fiatalok számára egyáltalán nem vonzó a pálya,
  • idén pedig az évek óta nem látott aszály is közbeszólt, ami természetesen azonnal megjelenik az árakban. A nagy szárasság miatt pluszköltséget jelentett az öntözés is.

A kereskedő szerint nagyon sok olyan ügyeskedő van, aki magyar termékként értékesíti a kínai importot, ezzel pedig senki nem foglalkozik. Pedig aki 4000-4500 forint alatt árulja a fűszerpaprikát kilónként, az a lap szerint 100 százalék, hogy kínai eredetű, ezzel az importtal nagyon nehéz versenyezniük. Összességében azonban a helyi termelők, akiket a lap megszólaltatott, általában 7000-7500 forintért árulják Kalocsa környékén a fűszerpaprikát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Főként északnyugaton, nyugaton és északkeleten szakadozhat fel a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüthet majd a nap, másutt nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de egyre kevesebb helyen eshet az eső. A Nyugat-Dunántúlon és északkeleten élénk, néhol erős széllökések kísérik az északias szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között alakul, ennél kissé melegebb a kevésbé felhős tájakon lehet. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl a levegő. A frontérzékenyeknek ma nehéz napjuk lehet, az esőfelhők viszont szép lassan elvonulnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Bács-Kiskun
Legrosszabbul:
Vas
Kezdjük újra