Ezért ne a hűtőben tárold a fokhagymát

Ha nem megfelelően tároljuk a zöldségeket, könnyen csírázásnak vagy romlásnak indulhatnak. Eláruljuk, megeheted-e a már kicsírázott fokhagymát, illetve a helyes tárolásához is mutatunk tippeket.

A fokhagymagerezdek kicsírázhatnak a nem megfelelő vagy túl hosszú tárolás következtében – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer-pazarlás ellen küzdő, Maradék nélkül elnevezésű programjának egyik Facebook-posztjában.

fokhagyma hámozása
Ha nem megfelelően tárolod a zöldségeket, könnyen csírázásnak vagy romlásnak indulhatnak. Fotó: Getty Images

A kicsírázott burgonya tényleg veszélyes

Köztudott, hogy a csírázó burgonyát óvatosan kell fogyasztani, ugyanis minél erősebben kihajtott, annál nagyobb mennyiségben tartalmaz mérgező glikoalkaloidokat – például szolanint és chakonint –, amelyek nagy dózisban hányingert, hányást, hasmenést és lázat okozhatnak. Szerencsére a kicsírázott fokhagymával nem ez a helyzet: ahogy a csírázó hagymánál, a fokhagymánál sincs miért aggódni, a csírával együtt gond nélkül fogyasztható.

Az egyetlen hátránya, hogy a zöld hajtások megjelenésével a fokhagyma lassan veszít az ízéből, mert tápanyagai a növekvő hajtásokat táplálják. Ezért érdemes minél hamarabb felhasználni, ha észrevesszük a csírákat” – figyelmeztettek a szakértők.

Így tárold a fokhagymát

A helyes tárolás elengedhetetlen ahhoz, hogy a fokhagyma minél tovább megőrizze frissességét. A legideálisabb környezet neki egy hűvös, száraz és sötét hely, például a kamra vagy pince. A hűtőszekrénybe azonban két okból sem ajánlott tenni:

  • nedvességet szívhat magába, ez pedig penészedéshez vezethet;
  • erős illatát más élelmiszerek is átvehetik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra