A házasságot is megmentheti az „alvási válás"

Mit lehet tenni, ha a másik fél alvási szokásai miatt pokoliak az éjszakáink? Egy felmérés szerint a párok harmada jut el eddig a megoldásig, amit az amerikaiak sleep divorce-ként emlegetnek.

Az American Academy of Sleep Medicine új kutatásából kiderül, hogy az amerikaiak több mint egyharmada jut el a sleep divorce-ig, vagyis az „alvási válásig”. Ez nem jelent igazi válást, de mégis komoly elkülönülés, hiszen a párok nem alszanak együtt (szükség esetén külön szobába költöznek), hogy elkerüljék a horkolásból, az álmatlanságból és az eltérő ébrenlétből adódó kellemetlenségeket, ami zavarja a nyugodt pihenésüket - írja a WebMD.

A rossz alvás egészségünkre és hangulatunkra is negatív hatással lehet. Dr. Seema Khosla, tüdőgyógyász, az AASM szóvivője egy sajtóközleményben azt írta, az emberekben lehet némi neheztelés azzal a személlyel kapcsolatban, aki zavarja az álmukat, ez pedig negatívan befolyásolhatja a kapcsolatot. Így valószínűleg azok a párok, akik nem alszanak jól együtt, gyakrabban is kapnak össze.

Több mint kétezer ember alvási szokásait elemezték

A szervezet 2 005 felnőttet kérdezett meg. Generációkra lebontva az ezredfordulósok alszanak a leggyakrabban külön a párjuktól, náluk 43 százalék volt ez az arány. Eközben az X generáció tagjai közül 33 százalék, a Z generáció tagjaiból 28 százalék, a baby boomerek közül pedig 22 százalék ismerte el, hogy ilyesmit szokott tenni. Nemekre lebontva a férfiak 45 százaléka vallotta be, hogy alkalmanként vagy rendszeresen más szobában alszik, szemben a nők 25 százalékával.

alvászavar, alvás
Az együttalvás sok párnak jelenthet kihívást. Fotó: Getty Images

„Bizonyos partnerek számára előnyös lehet, ha külön alszanak” – mondta Erin Flynn-Evans, az American Academy of Sleep Medicine tanácsadója a CBS Newsnak. „Tanulmányok bizonyítják, hogy ha az egyik fél alvászavarral küzd, az negatívan befolyásolhatja a másik alvót. Például az ágypartnerek hajlamosak ugyanabban az időben felébredni, ha az egyiküknek álmatlansága van”.

Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a párunkkal való együttalvás segíthet kideríteni, ha valamelyikünk alvászavarban vagy más betegségben szenved. Akik hangos vagy gyakori horkolás miatt alszanak külön, bátorítsák partnerüket, hogy beszéljen az orvosával, mert ez nem csupán kellemetlenség lehet, hanem az alvási apnoe gyakori tünete is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Marad az általában erősen felhős vagy borult idő, de főként keleten lehetnek átmeneti vékonyodások, szakadozások a felhőzetben. A délnyugatról északkelet felé tartó csapadéktömbök számossága napközben átmenetileg csökken, majd estefelé ismételten megnövekszik a csapadék esélye. Az északi, északkeleti szelet elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet hazánk nagyobb részén 11 és 17 fok között alakul, de keleten helyenként pár fokkal melegebb is lehet. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Heves
Legrosszabbul:
Somogy
Kezdjük újra