Gyógyhatású lehet a tehenek ölelgetése

A tehénterápia az embert és az állatot is boldogabbá teszi.

A legkülönfélébb mentális és fizikai zavarok kezelésére világszerte egyre szélesebb körben alkalmazott állatterápiák hatásosságát mind ez idáig csak a kezeltek oldaláról vizsgálták. A New York-i Egyetem kutatói most azonban arra voltak kíváncsiak, hogy ezekben a helyzetekben hogy érzi magát az állat – írja a Qubit.

tehénölelés, tehén, állatterápia
Mindeközben állítólag a tehén is jól érzi magát. Fotó: Getty Images

Egyre felkapottabb a tehénölelő terápia

„A szarvasmarha-asszisztált terápia nem csak az emberek javát szolgálja” – nyilatkozta Katherine Compitus klinikai szakpszichológus, aki kollégájával, Sonya Bierbowerrel közösen dolgozta ki azt a Human-Animal Interaction Scale (HAIS) elnevezésű skálát, amellyel mérhető az állati elégedettség az ilyen interakciókban.

A két kutató azután vállalkozott a feladatra, hogy az elmúlt pár évben Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is egyre gyakrabban hirdetnek tehénölelés-terápiákat. A tanyalátogatások célja, hogy a kérődzők társaságában a természettől elszakadt, agyonstresszelt városlakók frusztrációikat feledve rátaláljanak a vágyott békére, lelki és testi harmóniára.

Az állatnak is jót tesz

A HAIS nevű skálából kiderült: a legtöbb állat élvezte a terápiás helyzetet. Több mint kétharmad arányban fél óránál is hosszabb időt töltöttek fekve kérődzve az emberek társaságában, szagolgatva, nyalogatva őket. Az a néhány tehén pedig, amelyik inkább kilépett volna a helyzetből, csak bőgött.

Az ókori görögök azt tartották, hogy a kutyák képesek meggyógyítani az emberek betegségeit, ezért templomaikban nagy becsben tartották őket. Ma már egyre többféle állatot (lovat, macskát, delfint, nyulat) vonnak be a különféle gyógyító terápiákba, ám még mindig a kutyák maradtak a legnépszerűbb segítők. Társaságuk jótékonyan hat a vérnyomásra, a légzésre, és csökkenti a stresszhormonok szintjét a szervezetben.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Pillagó alakú bőrpír jelezheti a nőkre különösen veszélyes betegséget
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +5 °C

Átmenetileg nagy területen kiderül az ég, de nyugaton-délnyugaton, valamint az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségében is réteges felhőzet képződhet az éjszaka során. Csapadék általában nem lesz, de hajnalban délnyugaton gyenge eső, szitálás nem kizárt. Gyenge marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a derült északkeleti tájakon gyengén fagyhat, míg a felhős délnyugati részeken több fokkal enyhébb lehet a hajnal. Napközben hidegfronti hatás érvényesül, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel szolgálhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Bács-Kiskun
Legrosszabbul:
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kezdjük újra