A főemlősök után a varjak lehetnek a legokosabbak

Régóta tudjuk, hogy milyen ravaszak is tudnak lenni a varjak, de az intelligenciájuk minden eddigi elképzelést felülmúlhat.

Egy Betty nevű laboratóriumi varjú volt az legelső, akinél csodálkozva figyelték meg az Oxfordi Egyetem tudósai, hogyan képes egy, a ketrece mellett véletlenül ott felejtett huzaldarabot felvenni, kampóvá hajlítani, s szerszámként használni azt, kiszedve egy műanyag csőből az abban lévő húst. Ez még 2002-ben történt. Akkor azt hitték, hogy ez a madár egyedi képessége. Évekkel később azonban több kutatás is bizonyította, hogy a varjak bizony a természetben is ugyanígy képesek feltalálni magukat, spontán szerszámokat "készíteni", használni, ezáltal pedig összetett problémákat megoldani. Kognitív képességeiket több kutatócsoport is tanulmányozta már, ám, hogy intelligenciáról beszélhetünk-e esetükben, az más kérdés.

varjú, intelligencia, kutatás, állatvilág
A varjak sokkal okosabbak, mint gondoltuk. Fotó: iStock

Bár más az agyuk, hasonlóak a képességeik

Az intelligencia ugyanis az agy felépítésében gyökerezik, a főemlősök - beleértve az embereket is - esetében ezért az agy úgynevezett neocortex része a felelős. A varjaknak azonban nincs ilyen agyterületük, ehelyett azonban igen sűrűn találhatóak a neuroncsoportok az agyukban, amik hasonló kognitív képességeket biztosítanak számukra. A kutatók ezután még alaposabban tanulmányozták ezeket a madarakat, s rájöttek, nemcsak hogy eszközöket használnak, de tudatosan választják meg annak anyagát is, sőt, képesek az adott növényt más növény levelei alatt is megkeresni, hiszen tudják, hogy számukra az a megfelelő.

A fajfennmaradás záloga

Bár az állatok intelligenciaalapú rangsorolása elsőre feleslegesnek tűnhet, azt érdemes megemlíteni, hogy ez a környezethez való alkalmazkodás, ezáltal a túlélése záloga is lehet, amiből akár arra is következtethetünk, hogy a faj milyen esélyekkel száll ringbe a fennmaradásért.

Természetesen az "okos" állatok soha nem érhetik utol az embert, érdemes azonban figyelemmel követnünk fejlődésüket, s nemcsak a varjakét, hanem természetesen a főemlősökét, de a papagájok , aligátorok és rákok is tartogathatnak még meglepetéseket. Ezek a fajok ugyanis nemcsak a túléléshez szigorúan szükséges feladatokat képesek megoldani, de azon túllépve, akár saját szórakoztatásukra is alkalmazzák kognitív képességeiket.

Forrás: BBC

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra