Feltámasztották egy halott ember szemét

Amerikai kutatóknak a világon először sikerült idegsejteket újraéleszteni.

A Utahi Egyetem tudósai sikeresen élesztették újra fényérzékelő idegsejteket egy olyan donor szemében, aki csak néhány órával korábban halt meg. A retinában lévő idegsejtek reagáltak az erős fényre, a színekre és még a nagyon halvány fényvillanásokra is - olvasható a Nature folyóiratban.

Mindez azért jelentős eredmény, mert idegsejteket eddig még nem sikerült újraéleszteni. A halál után az idegrendszeri szövetek állnak le elsőként az oxigénhiány miatt. Ugyanakkor az emberi szervek egy része több órával a beteg halála után is működőképes marad, így átültetésre alkalmas.

A világon először sikerült idegsejteket újraéleszteni a retinában. Fotó: Getty IMages
A világon először sikerült idegsejteket újraéleszteni a retinában. Fotó: Getty IMages

A szemeket egy speciális szállítóegységbe helyezték, amely fűtőberendezések és szivattyúk hálózatán keresztül mesterséges vért, oxigént és tápanyagot biztosított. A kutatók egy, erre a vizsgálatra tervezett eszközzel stimulálták a donorszemek retináját, és mérték a benne lévő sejtek elektromos aktivitását.

"Képesek voltunk felébreszteni a fotoreceptor sejteket az emberi makulában. Ez a retina azon része, amely a központi látásért, a finom részletekért és a színlátásért felelős"

- mondta Fatima Abbas szemész, a tanulmány vezető szerzője. A kutató szerint a tudományos közösség mostantól új módon tanulmányozhatja az emberi látást. Eredményeik a gyakorlatban is fontos előrelépést jelenthetnek a szervdonor-társaságoknak, szervdonoroknak, szembankoknak is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +1 °C
Minimum: -6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, északkeleten azonban változóan felhős időre számíthatunk, utóbbi tájakon hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak. Este észak, északkelet felől elkezd kiderülni az ég. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +3 fok között alakul. Késő estére -8 és -1 fok közé csökken a hőmérséklet. A napokban hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt az érzékeny idegrendszerűek kellemetlen hidegfronti tüneteket tapasztalhatnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra