Aki járt a firenzei Akadémián, és látta Michelangelo eredeti Dávid szobrát, tapasztalhatta, hogy a művész nem azt a kellemes megjelenésű ifjút formázta meg, akit a fotók alapján a legtöbben sejtenek, hanem egy kegyetlen tekintetű gyilkost. A szobornak azt kellett kifejeznie, hogy Firenze polgárai megvédik a városukat, és ennek a szempontnak tökéletesen megfelel. Talán Michelangelo többet értett meg a szituációból, mint a többség. Mert ahogy az a legutóbbi kutatások mutatják, a történetet korokon át tökéletesen félreértettük.
Lássuk, hogy mit ír a Biblia! A filiszteusok megtámadják Izraelt, és mivel a csata patthelyzetbe jut, a kor szokásainak megfelelően párbajban döntik el, hogy ki nyer. Mindkét fél kiállít egy bajnokot, akik megverekszenek az egész seregüket képviselve. A filiszteusok Góliátot küldik a ringbe, aki egy hatalmas harcos, talpig páncélban, maga a legyőzhetetlenség élő szobra. Az izraeliek közül – érthető módon – senkinek nem akaródzik kiállni ellene, mígnem jelentkezik egy pásztorfiú, Dávid, aki a parittyájával egy hajítással leteríti az óriást. A filiszteusok megszégyenülve vonulnak vissza, Dávidból pedig később a zsidók királya lesz, és róla nevezik el a legismertebb zsidó jelképet, a Dávid-csillagot. De mivel árnyalják a történteket a korszakot kutató specialisták, történészek és orvosok?
Az ókori hadseregekben a tüzérség szerepét az íjászok és a parittyások játszották, akik általában az ellenséges gyalogság megritkításával döntötték el a csaták kimenetelét. A parittya ma már sokszor összemosódik a csúzlival, de valójában elég félelmetes fegyver volt. Egy bőrdarabra, amely a lövedékként szolgáló követ tartotta, rákötöttek két vékony bőrszíjat, s azt a kezükbe fogva, vagy egy bot végére kötve megpörgették. Amikor elengedték a szíjvéget a kő kirepült. Parittyázós jelenteket ma is gyakran látni a közel-keleti filmtudósításokban, többnyire rendőrök és tüntetők összecsapásain.
Hadtörténészek számításai szerint a köveket nagyjából 120-130 km/órás sebességgel lehetett kilőni a parittyából, s így a lövedék mozgási energiája akkora volt, mint egy mai 45-ös kaliberű pisztolyból kilőtt golyóé. A korabeli leírások szerint akár 180 méterre is tudtak vele aránylag pontosan hajítani, és amikor vadászatra használták, röptükben szedtek le vele madarakat. Vagyis a fegyver egy rutinos parittyás kezében nemcsak pusztító erejű, de meglehetősen pontos is volt. Góliát a történet szerint bőven lőtávolságon belülre engedte Dávidot, és szinte mozdulatlanul várta a párbajra érkező felet.
Góliát valószínűtlenül hatalmas mérete és a leírt viselkedése alapján jó eséllyel gigantizmusban szenvedett. Ez az agyalapi mirigy hibás működéséből fakadó probléma: a növekedési hormon termelése nem áll le a kamaszkor után, és további, állandó növésre készteti a testet. Amit az általában nem bír sokáig. A gigantizmus legjellemzőbb okozója az agyalapi mirigy daganata, tipikus melléktünetei az ügyetlen, lassú mozgás, és a homályos látás, mivel a daganat nyomást fejt ki a látóideg-kereszteződésre. Góliát félelmetesen néz ki ugyan, de a mozgáskoordinációja nem igazolja a félelmetes megjelenését.
Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!
Az összecsapás valóban teljesen reménytelen és kilátástalan, de éppen az óriás számára. Dávid egy lassú, félig vak ellenféllel kerül szembe, aki közelharcban, test test elleni küzdelemben a puszta mérete és fizikai ereje miatt halálos ugyan, de a kor legfejlettebb, gyilkos erejű és pontosságú lőfegyverének tökéletes célpontot nyújt.
Forrás: Index.hu
Legjobban:
Legrosszabbul: