Csirkehúshiány jöhet a boltokban

Ha nem emelik az átadói árakat a baromfiágazatban, egyre több olyan termelő lesz, akinek nem éri majd meg a baromfi tenyésztése - figyelmeztet Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-vezérigazgatója.

Az elmúlt egy évben jelentősen nőttek a költségek az ágazatban, február 1-től pedig hét alapvető élelmiszer, köztük a csirkemell és a far-hát árát is a tavaly októberi szinten befagyasztja a kormány - idézi az Infostart Csorbai Attilát. A szakember ugyanakkor hangsúlyozta: nem a fogyasztói ár rögzítése a probléma, hanem az, hogy a baromfitartók eddig nem tudták olyan mértékben emelni az átadói árakat, mint ahogyan a költségeik felmerültek.

Ennek okai alapvetően a kereskedelemben keresendők, mutatott rá az elnök-vezérigazgató. Az árakat lényegében a kereslet-kínálat viszony a határozza meg: ha van elegendő termékmennyiség, az átadói árak nem emelhetők, függetlenül a költségektől, mert akkor a kereskedő máshonnan fogja beszerezni a termékeket, tehát nem ad érte magasabb árat.

A tartós veszteség elképzelhetetlen

Az egekben a búza ára Jelenleg kétszer annyiba kerül a búza tonnája, mint 2021 elején. A szakember szerint elképzelhető, hogy további drágulás is jöhet, és azt is elárulta, mi áll a jelenség hátterében .

Ideig-óráig előfordulhat, hogy valaki nem termel jövedelmezőséget, ennek ellenére fönntartja a tevékenységét, hiszen minden termékpályán vannak jobb és rosszabb időszakok, mondja Csorbai Attila. Hozzátette: az viszont, hogy tartósan veszteséget termeljen egy-egy ágazat, nem képzelhető el. Ebben az esetben a termelő fogja azt mondani, hogy "köszöni szépen, ebben a tevékenységben nem akar részt venni", és onnantól kezdve ez a helyzet végigfut a termékpálya egészén. Ha a termelő nem helyez le megfelelő mennyiségű csirkét , akkor 6 hét múlva nem jelenik meg a vágócsirke a vágófeldolgozó-üzemeknél, így a boltokba sem fog tudni szállítani.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Északkelet felől egyre több helyen elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, az ország délnyugati felén viszont erősen felhős vagy borult lesz az ég. Kevés helyen gyenge esőre a Dunántúlon van kilátás, illetve hajnalban a délnyugati, déli határnál is előfordulhat csapadék. Az északias szél az északkeleti tájakon élénk marad, másutt átmenetileg mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 6 és 11 fok között valószínű, a kevésbé felhős északkeleti részeken lehet ennél hidegebb idő. A frontérzékenyeknek ma nehéz napjuk lehet, az esőfelhők viszont szép lassan elvonulnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Somogy
Legrosszabbul:
Vas
Kezdjük újra