Elton John elveszítette a látását – saját musicaljét sem láthatta

Egy vasárnapi színházi előadást követően jelentette be a 77 éves Elton John, hogy romló látása miatt semmit sem látott a műsorból, amelynek zenéjét ő maga szerezte.

Mint azt korábban megírtuk, a világsztár még idén nyáron kapott el egy súlyos szemfertőzést. Egy szeptemberi közösségimédia-posztjában arról beszélt, hogy jobb szemére csökkent, illetve a bal szemén is valamelyest romlott a látása. Megemlítette továbbá, hogy a gyógyulási folyamat lassú, de a nyarat otthonában töltötte pihenéssel. A legújabb hírek szerint azonban nemhogy nem javult, de még romlott is a látása mostanra.

Elton John
Elton John a vasárnapi gálaműsor után beszélt állapotáról. Fotó: Getty Images

A Reuters hírügynökség beszámolója szerint a brit zenész múlt vasárnap a londoni West Endre volt hivatalos, ahol az Ördög Pradát visel című musicalt bemutatva tartottak jótékonysági estet az Elton John AIDS Alapítvány javára. A darab zenéjét John írta, saját bevallása szerint azonban az előadást nem láthatta, csupán hallgatni tudta. Utóbbival kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy élvezte a műsort, illetve az „jól szólt” a színpadról.

Látásvesztése abban is meggátolta a sztárt az elmúlt hónapokban, hogy dolgozzon és új dalokat szerezzen. Egyszersmind fennáll a veszély, hogy erre már a jövőben sem lesz képes. A vasárnapi előadás utáni felszólalásában külön köszönetet mondott férjének, David Furnishnek, aki az ő „sziklája” a nehézségek közepette.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -1 °C

A Dunántúl északnyugati és nyugati felében sok napsütésre számíthatunk, máshol azonban csak rövidebb időre süthet ki a nap, határozottabban majd naplementét követően csökkenhet a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de helyenként szitálás, gyenge eső előfordulhat, a magasabban fekvő helyeken havas eső, hószállingózás sem zárható ki. A nyugati megyékben lengedezhet az északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű. Időjárásunkat jelenleg anticiklon alakítja, ennek tudható be a viszonylagos eseménytelensége. Mindazonáltal az arra érzékenyek körében már ma is hidegfronti jellegű hatások érvényesülhetnek, ami fejfájást, migrént eredményezhet.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra