Gyilkosgalócából főztek pörköltöt, májátültetést kellett végrehajtani egy kislányon

Újra és újra előfordul, hogy olyan növényből esznek, amiből nem szabadna.

A figyelmeztetések ellenére sajnos minden évben akadnak, akik azért kerülnek súlyos állapotban kórházba, mert ellenőrizetlen gombából főztek ebédet. Így járt most egy kápolnai család is – derül ki a TV2 Tények tudósításából.

Eszerint helyiek készítettek pörköltet  gyilkos galócából, ami az egyik legmérgezőbb gombafajunk. A gyilkos galóca felel a gombamégezések kilencven százalékáért világszerte.  A mostani esetben négyen lettek rosszul, köztük hárman gyerekek. egy tizenhárom éves lánynak olyan súlyosan károsodott a mája, hogy szervátültetésre volt szüksége. Szerencsére hamar kaptak orvosi ellátást.
A mérgezés tünetei: Csillapíthatatlan hányás, hasmenés, ami életveszélyes kiszáradáshoz, izomgörcsökhöz vezethet. A második szakaszban egy látszólagos javulás után egyre fokozódó sárgaság, májsejt-károsodás jön létre, és májkóma következhet be. A halálos kimenetel oka a májsejtek nagymértékű pusztulása, és az azzal egy időben zajló vesekárosodás.

Mire a heves szervezeti reakció kialakul, sok esetben már visszafordíthatatlanok a károsodások – figyelmeztet dr. Zacher Gábor e mérgezéstípus komolyságára. Ő egyébként már tavaly ősszel azt prognosztizálta, hogy meg fog ugrani az áldozatok száma: „Magyarországon egyre inkább elterjedtebb az úgynevezett megélhetési gombászat, bármennyire is furcsa ez a szóösszetétel. Mivel egyre több ember él a szegénységi küszöb környékén vagy akár ez alatt, sokan az erdőbe indulnak, és gombát gyűjtenek, hogy eladják. Ez a társadalmi probléma megemelheti a gombamérgezettek számát.”

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +19 °C

Az erőteljesebb nappali gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés valószínű, majd estére a gomolyok összeesnek, kiderül az ég. Záporok, zivatarok elszórtan, nagyobb számban a Duna vonalától keletre alakulnak ki, helyenként felhőszakadás is lehet. Az északias irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, zivatarokhoz viszont erős, viharos lökések is társulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 30 és 37 fok között várható, de északnyugaton 30 fok alatt maradhat a csúcshőmérséklet. Késő estére 20 és 28 fok közé hűl le a levegő. Ma átmenetileg frontmentes idő várható.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra