Mégsem lehetetlenítik el a dohányzást Új-Zélandon

Hatályon kívül helyezték Új-Zélandon azt az egyedülálló törvényt, amely többek között megtiltotta volna a fiataloknak dohánytermékek fogyasztását.

Heves parlamenti vita után a Christopher Luxon miniszterelnök vezette kormány gyorsított eljárásban, a parlament és más hagyományos egyeztetések megkerülésével csütörtökre virradóra visszavonta azt a törvénycsomagot, amely megtiltotta volna a 2009. január 1-je után születetteknek, hogy dohánytermékeket vásároljanak. Ezen kívül szabályozta volna a dohánytermékek nikotintartalmát, és több mint 90 százalékkal csökkentette volna a dohányértékesítő helyek számát. A törvényt még az előző kormány alkotta, és idén júliusban lépett volna érvénybe.    

dohányzás Új-Zéland
Fotó: Getty Images

Casey Costello, a Nemzetközösség kijelölt új-zélandi egészségügyi minisztere közölte, hogy a kormány ennek ellenére elkötelezett a dohányzás visszaszorítása és a dohánytermékek okozta károk megelőzése mellett, viszont más megközelítést alkalmaz a szabályozás terén. Hangsúlyozta, hogy a világon már eddig is Új-Zélandon csökkent az egyik legnagyobb mértékben a dohányzás.    

"Hamarosan egy törvénytervezetet fogok a kabinet elé tárni, hogy bővítsem azon eszközök számát, amelyek segítik az embereket abban, hogy leszokjanak a dohányzásról" - jelentette ki Costello. Az elektromos cigaretták (vape) használatával kapcsolatos szabályozásokat is szigorítják, hogy elvegyék a fiatalok kedvét a dohányzástól.    

Chris Hipkins, az ellenzéki Munkáspárt vezetője "tragikus mérföldkőnek" nevezte a konzervatív kormány lépését. A politikus szerint a kormány meghajolt a nagy dohánygyártók előtt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +7 °C

Nagyrészt felhős, délen, délnyugaton borult idő valószínű, de az északkeleti, majd délután az észak-dunántúli tájakon is szakadozott lehet a felhőzet, rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. A délnyugati, déli megyékben többfelé várható eső, zápor, helyenként kiadós mennyiségű csapadék hullhat. Továbbá a nyugati és keleti határvidéken is előfordulhat helyenként gyenge csapadék. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között alakul, a déli csapadékos tájakon lesz a leghűvösebb. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Somogy
Legrosszabbul:
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kezdjük újra