Kimondták: hibázott a mentésirányító Gálvölgyi János ügyében

Hibásan mérlegelt a mentésirányító szerda délelőtt egy segélyhívás fogadásakor. Ezt a mentők belső vizsgálata állapította meg, amelynek eredményéről az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál tájékoztatott.

Ahogy már nálunk is olvashattad, belső vizsgálatot indított az Országos Mentőszolgálat, miután Gálvölgyi Jánoshoz 40 perc után sem érkezett meg a mentő. Végül a lányai vitték be a kórházba a légzési nehézségekkel küzdő színészt.

Mit vizsgáltak pontosan?

A vizsgálat a mentőszolgálat tájékoztatása szerint „minden részletre kiterjedt”. Elemezték a telefonbeszélgetések hanganyagait, a számítógépes rendszerekben rögzített egyéb adatokat, a szabad mentőkapacitást, és meghallgatták az érintett mentődolgozókat is.

mentőautó
„Hibásan mérlegelt a mentésirányító” – közölte az Országos Mentőszolgálat a Gálvölgyi-ügyről. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Rosszul döntött a mentésirányító

A vizsgálat megállapította: a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába sorolta, és ennek következtében nem történt meg a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsi azonnali kiküldése.

A mentőszolgálat közleményében kitért arra, hogy a nehézlégzés (még ha már egy napja fennáll is) olyan riasztó tünet, amely magában hordozhatja az életveszély lehetőségét, és azt a hozzátartozó visszahívása során feltett, tájékozódó kérdésekkel sem lehetett kizárni. A közvetlen életveszély ugyan az elhangzott tünetek alapján nem volt egyértelműen megállapítható, de kétséges esetben a betegbiztonság érdekében mindig a súlyosabb lehetőséget kell irányadónak tekinteni – tették hozzá.

A fentieket alátámasztja az is, hogy a beteg állapota a későbbiekben tovább romlott és jelenleg is intenzív osztályos kezelésre szorul. A felelősség megállapítása elmarasztalást von maga után, a mentésirányítók munkájának szakmai támogatását az Országos Mentőszolgálat tovább erősíti – áll a közleményben.

Egy orvos azt állítja, 40 perc alatt értek ki a mentők egy stroke-os beteg otthonához, pedig a lakás mindössze 2-3 percre van a helyi mentőállomástól. Az Országos Mentőszolgálat szerint azonban ez nem igaz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Az északi tájakon általában borult, párás, ködös időre van kilátás, de az Alföldön és a Dél-Dunántúlon szakadozottabb marad a felhőzet, illetve fokozatosan ritkul, és fel is oszlik a köd, így arrafelé alapvetően napos idő várható. A szitálás mellett északon néhol gyenge eső sem kizárt. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás, tartósabban ködös tájakon 2 és 8 fok között alakul, míg a kevésbé felhős részeken ennél több fokkal enyhébb lehet az idő. Késő este 0 és +7 fok közötti értékekre számíthatunk. Az időjárás viszonylag stabil, ezért jelentős fronthatás nem terheli a szervezetet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!