KSH: sosem születtek még ennyire kevesen

Megérkeztek a tavalyi demográfiai adatok, nem állt meg a fogyás.

Tavaly az országban 85 200 gyermek született, 3,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A halálozások száma ennél nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal csökkent, 2023-ban 127 200 fő hunyt el – közölte az EconomX a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.

2070-re már talán csak 7,5 millióan leszünk

Az utóbbi három évben egyre kevesebb gyerek született Magyarországon: míg 2000-ben 97,5, 2023-ban már csak 85,2 ezren látták meg a napvilágot. A tavalyi év során áprilisban született a legkevesebb gyerek: ebben a hónapban 6,4 ezer baba látta meg a napvilágot, legtöbben pedig – 7,8 ezren – júliusban születtek.

Demográfiai katasztrófa előtt áll a magyar társadalom – vélik hazai szakértők, akik átfogó változásokat sürgetnek az egyre súlyosbodó problémák megfékezése érdekében. Erről itt írtunk bővebben. 

A KSH előrejelzései szerint Magyarország lakossága a jövőben tovább csökken majd. 2070-re a legoptimistább, legnagyobb pozitív vándorlási egyenleggel számoló előrejelzés szerint is csak közel 8 millióan leszünk. A legrosszabb forgatókönyv ugyanakkor mindössze 7,5 milliós népességszámot valószínűsít.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Erőteljes felhőképződés várható, a gomolyok jobban össze is állhatnak, így a nap első felében még több, majd délután már kevesebb napsütés valószínű. Az Alpokalja térségében akár egész nap borult maradhat az ég. Csapadék nem valószínű. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Borsod-Abaúj-Zemplén
Legrosszabbul:
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kezdjük újra