Kullancsok terjesztik a vírust, ami halált is okozhat

A jó idő beköszöntével a kullancsok is tobzódnak a természetben, ezért a szabadtéri programok után mindig érdemes alaposan átböngészni magunkat. Az apró élősködők ugyanis számos – esetenként életveszélyes állapotot előidéző – betegséget terjesztenek.

Bár az utóbbi években leginkább a vírusos agyvelőgyulladásos (kullancsencephalitis) és a bakteriális eredetű Lyme-kóros esetek kerültek fókuszba, nem árt tudni, hogy a kullancsok egyéb, akár életveszélyes állapotot előidéző kórokozókat is terjeszthetnek . Ahogy arról az NBC News beszámolt , múlt hónapban az Egyesült Államokban elhunyt egy idős nő a szarvas kullancsok által hordozott és továbbadott Powassan-vírusban.

Nem csak a Lyme-kórt okozó kullancsok jelenthetnek veszélyt. Fotó: Getty Images

A 90 év körüli asszony május elején lett rosszul: belázasodott, fejfájásra és hidegrázásra panaszkodott, de a csoportosan jelentkező tünetek között szerepelt a mellkasi fájdalom, a hányinger és a megváltozott mentális állapot is. A szimptómák megjelenése előtt két héttel az idős asszonyból egy kullancsot távolítottak el, ami a laboratóriumi vizsgálatok szerint  Powassan-vírussal fertőzött volt. Egy hónappal korábban hasonló eset történt Maine államban is, ahol egy beteg kullancscsípést követően neurológiai tünetekkel került kórházba.

Mi az a Powassan-vírus, és milyen tüneteket okoz?

A Powassan-vírust a feketelábú kullancsok, más néven szarvaskullancsok hordozzák, emberről emberre nem terjed. Mindössze 15 perc elég ahhoz, hogy az élősködők a gazdaszervezetbe juttassák a vírust, ezért a tünetek már néhány órával a csípést követően jelentkezhetnek. Az érintettek többségénél azonban erre csak a fertőzés utáni héten vagy hónapban kerül sor. (De olyanok is akadnak, akik tünetmentesen vészelik át a fertőzést.)

A kezdeti, általános tünetek közé tartozik a láz, a fejfájás, a hányás és a gyengeség. Kis idő elteltével jelentkezhetnek a komolyabb tünetek: például zavartság, koordinációs zavarok, beszédzavar vagy görcsrohamok. Súlyos esetben agyhártyagyulladással, az agyat és a gerincvelőt körülvevő membránok duzzanatával járó állapot léphet fel, ami megfelelő diagnózis és időben elkezdett kezelés híján halált is okozhat.

A Powassan-vírus ellen jelenleg nem létezik védőoltás vagy standard, mindenkinél bevált kezelési mód. Az orvosok fokozott folyadékfogyasztást szorgalmaznak, emellett fontos a lázcsillapítás és az agyduzzanat lelohasztását elősegítő gyógyszerek szedése. A túlélőknél bizonyos tünetek, mint a fejfájás, az izomgyengeség vagy a memóriazavarok hosszú távon fennmaradhatnak.

Mit érdemes tudni ezekről az élősködőkről?

A szarvaskullancsok késő tavasztól ősz közepéig igazán aktívak, a legtöbb Powassan-vírusos esetet ebben az időszakban jelentik. Az Egyesült Államokban általában a Nagy-tavak vidékéről, ahol különösen elterjedtek ezek az élősködők. Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) jelentése szerint Amerikában 2011 és 2020 között dokumentált 194 eset tizenegy százaléka bizonyult halálos kimenetelűnek. Ez összhangban van a vírus általános halálozási arányával, ami a tünetekkel küzdők esetében 10-15 százalék. 

A szarvaskullancsok által terjesztett vírustól nem kell pánikba esni, de nem árt tudni, hogy létezik, és hogy bizonyos – és látszólag minden előzmény nélkül fellépő – tünetek hátterében akár kullancscsípés is állhat. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Általában borult, párás, ködös időre van kilátás, de délen és keleten szakadozottabb marad a felhőzet, illetve napközben fokozatosan ritkul, egyes részeken fel is oszlik a köd, így arrafelé hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. A szitálás mellett északon néhol gyenge eső sem kizárt. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás, tartósabban ködös tájakon 3 és 8 fok között alakul, míg a kevésbé felhős déli és keleti tájakon ennél több fokkal enyhébb lehet az idő. Késő este 0 és +7 fok közötti értékekre számíthatunk. Nincs fronthatás, a tartós köd azonban nem tesz jót a hangulatunknak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!