A látás hónapját minden évben megrendezik világszerte, így Magyarországon is. A látás hónapjának kezdetben elsősorban az optikai látásjavítás (szemüveg- és kontaktlencse-viselés) volt a fő témája, az évek során azonban a látásélesség megőrzésének és javításának figyelemfelhívó hónapja lett. A 2024-ben is aktuális látásmegőrzéséről és az éleslátást leginkább veszélyeztető betegségekről, valamint ezek korai felismeréséről Holló Gábor professzor, a Szemészeti Központ vezetője és glaukómaspecialistája beszélt.
Fénytörési hibák
A fénytörési hibák javítása (korrekciója) az egész világot tekintve a legfontosabb látásjavító tevékenység. Érdekes módon – a szegény és nagy népességű régiók miatt – a súlyos látáscsökkenés világszerte leggyakoribb oka a nem megfelelően kijavított fénytörési hiba. Magyarországon a látás ilyen értelmű javításának minden lehetősége adott:
- rendelhetünk szemüveget az optikai üzletekben az optometristáktól,
- minőségi kontaktlencse-rendelések is rendelkezésre állnak,
- jelentősebb fénytörési hibák egy része pedig a szaruhártya alakformáló lézeres műtétjeivel javíthatók.
A világszerte második leggyakoribb látáskárosodást okozó állapot a szürke hályog, amelynek műtétje Magyarországon széles körben elérhető – igaz, az állami rendszerben viszonylag hosszabb várakozási idő után. Így tehát azt a fejlett országokra jellemző megállapítást tehetjük, hogy a világszerte leggyakoribb látáscsökkenéséhez vezető állapotokat, azaz a nem megfelelően kijavított fénytörési hibát és a szürke hályogot a hazai ellátórendszer teljes mértékben képes menedzselni. Emiatt a mi viszonyaink között az egyéb betegségekre kell fókuszálni.
Rövidlátás (miópia)
A rövidlátás nem pusztán azt jelenti, hogy mínusz dioptria fénytörésű szemüveglencsét kell viselni az éleslátáshoz. A rövidlátás lényegében a szemgolyó kóros megnyúlásából ered. Leginkább a korai kiskamaszkorban kezdődik, és károsító környezeti hatások tartós fennállása miatt egészen a felnőttkor elejéig fokozódhat. A rövidlátás nem abból a szempontból veszélyezteti a látást elsősorban, hogy szemüveget vagy kontaktlencsét kell viselni, vagy hogy a szaruhártyán végzett műtéttel lehet csökkenteni a rövidlátás mértékét nagyfokú rövidlátásban. A komoly veszély a szemgolyóra biológiailag gyakorolt káros hatásokban mutatkozik meg.
A kórosan megnyúló szemgolyóban az ideghártya (retina), valamint az érhártya a megnyúlás során károsodásokat szenved el, az ideghártya vérkeringése csökkenhet. A rövidlátás nagyon jelentősen hajlamosít a hazánkban szintén gyakori és vissza nem fordítható látásromlással járó glaukómára (zöld hályogra) valamint a rövidlátás-eredetű vérzéses, nedves makuladegenerációra. Ezért a rövidlátás szempontjából elsősorban a megelőzés lehetőségeivel kell tisztában lenni.
A rövidlátás a korai tizenéves korban kezdődik. Hátterében részben örökletes, részben környezeti okok állnak. Az örökletes okokon nem tudunk változtatni, a rövidlátás kialakulását és fokozódását elősegítő környezeti tényezőkön azonban igen. A tartós, közeli nézés (nagyon sok olvasás) a rövidlátást provokáló tényezők egyike. Az utóbbi évtizedekben emellé felzárkózott a huzamos számítógép-, monitor- és mobiltelefon-használat is. Ennek elsősorban az elektronikai eszközökben alkalmazott megvilágító fény hullámhossza az oka. Számos bizonyító erejű tanulmány mutatott már rá arra, hogy amennyiben a fiatal, serdülőkorú személyek napközben jelentős mennyiségű időt töltenek a szabadban (és azt nem mobiltelefon nézésével töltik), akkor a rövidlátásuk kialakulása kisebb valószínűségű, és a rövidlátás romlása, azaz a nagyobb dioptriák kialakulása is sokkal kevésbé jön létre. Ennek az az oka, hogy a napfény széles fényspektruma védő hatású a szemgolyó növekedése ellen, míg a tartós mobilhasználat és monitorfigyelés rontja azt.
Természetesen a korszerű elektronikai eszközöket használni kell, az életet manapság másképp már nem lehet élni. De hangsúlyozottan figyelmet kell fordítani a tartós, szabadban végzett tevékenységekre – úgymint a futásra, a kirándulásra, az úszásra és a focizásra –, amelyek a tizenéves életkorban jelentősen védenek a rövidlátás, és a későbbi, súlyos látásrontó következmények ellen. Ezek a védőhatások később, a felnőttkor elérésével már nem érvényesülnek. Így valaki vagy kihasználja ezt a tudást tizenéves korában, vagy ez a lehetőség számára elveszett – magyarázta a szakember.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Makuladegeneráció
A makuladegeneráció elsősorban az idősebb életkor gyakori betegsége a fejlett világban, ám a nagyobb fokú rövidlátók fiatalabb életkorban is fokozott kockázatnak vannak kitéve e nehezen kezelhető és a központi látást veszélyeztető betegség tekintetében. Noha a makuladegenerációnak számos formája létezik, amelyek legnagyobb része ugyan közvetlenül nem rontja az éleslátást, ezek idővel a legsúlyosabb, az úgynevezett nedves vagy vérzéses makuladegeneráció-formához vezethetnek.
Ez utóbbi esetben az ideghártya központi éleslátást biztosító területén, az ideghártyát kívülről körülölelő érhártyából kóros erek nőnek az ideghártyába. Ezekből folyadék (ödéma), vér és néhány hét után kötőszövet lép ki. A kötőszövet véglegesen meggátolja a látást az adott területen, emiatt az éleslátás elveszhet. Mivel a súlyos makuladegenerációra való hajlam az egész szervezet vonatkozásában fennáll, megfelelő kezelés nélkül előbb-utóbb a másik szemen is kialakulhat az állapot. Ilyen esetben a beteg ugyan nem lesz biológiai értelemben vak, de azt, amire ránéz, nem látja már. Nem tudja felismerni a vele beszélgető személy arcát, nem tud olvasni, és a közlekedésben is súlyos nehézségei keletkeznek.
A súlyos makuladegeneráció azonban nem a semmiből lép fel. Az enyhe tüneteket okozó, korai állapotát jelentő „előszobában” már megmutatkoznak korai jelei. Így a rendszeres, célzott és kellően magas minőségű szemorvosi vizsgálat (OCT, OCT-angiográfia alkalmazása mellett) elengedhetetlen azoknál, akiknek a közeli vérrokonai között előfordult már súlyos kimenetelű makuladegeneráció, illetve akik nagyobb fokban rövidlátók. A korai állapotok észlelése esetén részben táplálékkiegészítők adásával, részben a szembe adott, érújdonképződést gátló injekciók alkalmazásával megelőzhető a súlyos látásromlás.
A súlyos látásromlás kialakulásának kezdetén, amikor a centrális látás területén a kép eltorzul az ödéma és a vérzések miatt, és olyanná válik, mint a vidámpark elvarázsolt kastélyában a homorú és domború tükrökben a saját képünk, a kezelés megkezdésével az állapot visszafordítható, a további romlás pedig – kellő gondozás mellett – megelőzhető lehet. Azonban, ha a hegesedés már létrejött, a már kialakult hegek soha többé nem tüntethetők el. Nagy felelőssége van tehát az idősebb személyeknek, a rövidlátóknak és családtagjaiknak abban, hogy a kezdeti éleslátás-csökkenés vagy -torzulás észlelésekor sürgősen szemorvoshoz forduljanak.
Zöld hályog (glaukóma)
A zöld hályog valójában nem is hályog, hanem a látóideget alkotó idegrostok és a hozzájuk kapcsolódó idegsejtek kórosan felgyorsult ütemű, vissza nem fordítható pusztulásából kialakuló látáskárosodás. Ez a mi európai népességünkben a 40 év felettiek mintegy 3 százalékát érinti, de ahogy idősödünk, a gyakorisága jelentősen, exponenciális jelleggel nő. Így a 80 év körüliek csoportjában már 10 százalék e betegség gyakorisága. A glaukómának számos formája van, amelyek a klinikai gyakorlatban eltérő megjelenésűek és eltérő kezelést igényelhetnek. Azonban szinte mindegyikre jellemző az, hogy viszonylag hosszú ideig (5-10 évig) még nem károsítják az éleslátás helyét. Elsősorban a látótér károsodik visszafordíthatatlanul, ez a látótér-károsodás pedig döntően a széli és középső területekre terjed ki.
Ahogy a betegség súlyosbodik, a látótér-károsodás egyre inkább eléri a központi éleslátást és annak környezetét. Ilyenkor a beteg azt észlelheti, hogy amire ránéz, azt csak részlegesen láthatja, bizonyos területek hiányoznak a látásból. Ha ilyenkor fordul orvoshoz, bár megkaphatja a maximális gyógyszeres, lézeres és műtéti kezelést, az állapota már nagyon súlyos, hiszen a központi éleslátás károsodása az utolsó előtti stádium ebben a betegségben.
Nehezíti az önfelismerést, hogy a két szemen eltérő mértékű lehet a glaukómás látáskárosodás, és a romlás üteme is eltérhet a szemek között. Emiatt szép lassan hozzá lehet szokni ahhoz, hogy a két szemet együtt használva, a kevésbé károsodott szem látására támaszkodva éljük az életet. Amikor a probléma már nyilvánvalóvá válik, akkor a helyzet már nagyon súlyos. Az, hogy a látáskárosodásra nem derül fény egészen addig, míg az a centrális területet el nem éri, annak az eredménye, hogy a hiányzó látási információt az agy információmorzsákkal tölti ki, ezért marad észrevétlen a hiány.
Nagyon fontos megérteni, hogy a glaukómás károsodás – amely Magyarországon is nagyon gyakori, és az egész életet végig kísérő, sokszor az életminőséget súlyosan rontó betegség – nem akkor fedezendő fel, amikor már panaszt okoz. Minőségi szűrővizsgálattal ugyanis 40 éves kor felett már jóval azelőtt észlelhető, hogy súlyos látásromláshoz vezetne. Ha ilyenkor kezdik meg az érintettnél a hatékony kezelést, akkor az idegrost- és idegsejtmennyiség nagy része az egész életre megtartható, így életminőséget megrontó látáskárosodás nem alakul ki. Aki tehát egészségtudatos, rövidlátó és/vagy a rokonai között volt már zöld hályogos eset, az mindenképpen keressen fel 40 éves kora után egy specialistát, mert korai állapotban nem könnyű észlelni a betegséget. Nem nagy kunszt a végstádiumú glaukóma diagnosztizálása, csakhogy ilyenkor már nem lehet visszafordítani a helyzetet.
Összességében a látás hónapja alkalmából fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a látás nem egyenlő a szemüveggel vagy a kontaktlencsével. A biológiai okokat, az orvosi módon észlelendő és kezelendő betegségeket is aktívan kell keresni a látás megváltozása, romlása során. Ha valaki kizárólag szemüvegben gondolkodik, és egyik szemüvegét csináltatja a másik után, mert egyik sem megfelelő, hónapokat veszíthet a korrekt diagnosztikáig és a kezelés megkezdéséig. Ha viszont későn kerül szemorvosi ellátásra, akkor sajnos sokszor már olyan visszafordíthatatlan eltéréseket szenvedett el, amelyek az időbeni, korai szemorvosi kezelésbe vétellel még megelőzhetők lettek volna. A fő üzenet tehát az, hogy látásromlás esetén elsősorban szemorvost kell felkeresni. Ha nincs más oka a látásromlásnak egy optikailag korrigálható, szemüveg-dioptriával javítható állapotnál, akkor jön szóba az optometrista és a szemüvegkészítés. Fordított sorrend esetén az elkerülhető változások késői észlelése már vissza nem fordítható állapotot eredményezhet” – figyelmeztetett Holló Gábor.
Legjobban: