Mérgező alkohol szed áldozatokat Indiában

Az illegális pancsolt szesznek ezidáig legalább 18 halálos áldozata van.

Legalább 18 ember meghalt, többen pedig kórházban vannak azok közül, akik fogyasztottak az India keleti területein újra és újra felbukkanó, pancsolt szeszesitalokból – idézi a Reuters egy magas rangú kormánytisztviselő csütörtökön tartott sajótájékoztatóját.

A helyi rendőrség 22 embert tartóztatott le, mert állítólag olyan veszélyes anyagokkal szennyezett italokat árusítottak, amelyek forgalmazását már 2016-ban betiltották. A „hooch” vagy „vidéki likőr” néven ismert szeszesitalokat leginkább azokban a mélyszegénységben élő negyedekben fogyasztják, ahol a hagyományos italok árát nem tudják megfizetni. Az ANI hírügynökség az egyik áldozat édesanyját is megszólaltatta, aki a fia elvesztésének körülményeiről beszélt. "Hányni kezdett és szinte teljesen megvakult. A feleségét és fiát is hátrahagyta, nem tudjuk, mit tegyünk" - mondta a könnyeivel küzdve a gyászoló nő.

A helyi vizsgálóbizottság véleménye szerint a halálos áldozatok száma valószínűleg emelkedni fog a későbbiekben. A kilátástalanság és az elviselhetetlen életkörülmények miatt ugyanis sokan nyúlnak az efféle, fillérekért árusított, bódító hatású italok után. 

Borítofotó: Getty Images

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +1 °C
Minimum: -6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, északkeleten azonban változóan felhős időre számíthatunk, utóbbi tájakon hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak. Este észak, északkelet felől elkezd kiderülni az ég. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +3 fok között alakul. Késő estére -8 és -1 fok közé csökken a hőmérséklet. A napokban hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt az érzékeny idegrendszerűek kellemetlen hidegfronti tüneteket tapasztalhatnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra