Milliárdos álomörökséggel kecsegtetve fosztotta ki áldozatát az ál bankigazgató

10 millió dollárt örökölt – mondta egy "török bank igazgatója" a tolcsvai férfinek.

A csalók sosem fogynak ki az ötletekből: most egy álbankár vett célba egy tolcsvai férfit. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság jelenleg is nyomoz az internetes csalás legújabb "gyöngyszeme" ellen.

banki csalás, sms, utalás, banki csaló
Az összes pénzét elutalta a csalónak. Fotó: Getty Images

3 milliót utalt el a csalónak

Az elkövető egy törökországi bank elnökének adta ki magát, és így kereste meg áldozatát egy közösségi oldalon keresztül. Azt hitette el a férfival, hogy a közel 10 millió dollár értékű hagyatéknak ő az egyedüli örököse egy távoli hozzátartozója halála miatt – számolt be a nem mindennapi csalásról a rendőrség.  

A sértett az álbankár által javasolt ügyvéden keresztül levelezett vele a továbbiakban, és több mint 3 millió forintot utalt el a kérésére különböző jogcímeken.

Végül, miután az áldozat már nem tudott több pénzt utalni, az álbankár minden kapcsolatot megszakított vele. Az ügyben jelenleg is zajlik a nyomozás.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

A változó mennyiségű és vastagságú fátyolfelhőzet mellett a legtöbb helyen kisüt a nap, az Északi-középhegység térségében, valamint Szabolcsban viszont borult, párás marad az idő, ott fordulhat elő néhol gyenge eső. A déli, délnyugati szél az ország északkeleti negyedét leszámítva megélénkül, a Dunántúlon megerősödik, főként annak nyugati részein viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7, 12 fok között, délnyugaton 12 fok felett, északkeleten 5 fok alatt valószínű. Késő este többnyire 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet. Ma az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás és gyors légköri melegedés határozza meg.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra