Kiabál vagy csendes?
A legkönnyebben érzékelhető reakció a sérült szóbeli kommunikációja. Megtévesztő módon általában elmondható, hogy nem feltétlenül az a sérült van a legnagyobb bajban, aki hangosan jajveszékel. Figyelmünket elsősorban a szótlan, halk vagy zavarosan beszélő sérültre összpontosítsuk.
A szótlanság, mozdulatlanság eszméletlenségre utalhat, amely során a sérült fulladásveszélynek van kitéve, vagy a klinikai halál állapotának a jele.
A halk szavú sérült is figyelmet igényel, különösen, ha sérülés lehetősége felmerül, vagy akár egyértelműen fennáll. Ez esetben célszerű mielőbb a kikérdezés, illetve a betegvizsgálat. A sokkos beteg ezen állapot jellegzetes példája, amikor életveszélyes állapotban egy gyanúsan csendes, apátiás, a külvilág felé egyre közömbösebb beteget észlelünk.
A zavart beszéd mérgezésre vagy fejsérülésre utal, mindkét esetben számíthatunk gyors állapotromlásra. A hangos, nem ritkán hisztérikus sérültről sem mondható el egyértelműen, hogy nincs komoly sérülése, azonban az előzőeknél mindenképp kisebb az esélye. Próbáljuk megnyugtatni, kikérdezni, majd megvizsgálni. Ne feledjük, hogy a pánikoló sérülttel nincs könnyű dolgunk, sok esetben nehéz elkülöníteni a képzelt és a valós tüneteket.
Vérző sérültek Nagymértékű külső vérzés felismerése általában nem jelent akadályt. Nehézséget jelenthet, ha nem látjuk a vért, mert pl. a talaj felé eső testrész vérzik. Ugyancsak gondoljunk nagyobb vérmennyiség elvesztésére, ha több, vagy számos, egyenként akár csak kismértékben vérző, seb található a sérülten. Ilyen esetekben az összes vérvesztés elérheti azt a mennyiséget, mely problémás lehet.
A fő problémát a belső vérzés jelenti. Ilyen esetekben ugyanis a felismerés messze nem egyértelmű, ráadásul a folyamat nem alakul ki feltétlenül gyorsan. Sokszor csak akkor gondolunk rá, amikor már a nagy vérvesztés egyéb jeleit is észleljük.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Baleseti mechanizmus Súlyos sérülés meglétének feltételezésére döntően három lehetőségünk van. A legegyszerűbben a sérült panaszából derülhet ki. A problémát a zavart, vagy már eszméletlen beteg jelenti, aki nem fog panaszkodni.
Vizsgáló eszközként nálunk van a kezünk és a szemünk, tehát láthatunk, vagy vizsgáló kezünkkel tapinthatunk olyan eltérést, pl. nagyfokú duzzanat, deformitás, amelyből súlyos sérülés meglétére következtethetünk. Ennek bizonytalanságát az okozza, ha az eltérés nem egyértelmű, vagy külső körülmények, pl. vastag ruházat, gátolnak abban, hogy észleljük.
Harmadik lehetőségünk a körülmények észlelése és kellő értékelése. Amennyiben olyan baleseti mechanizmus következtében történt a baleset, mely igen gyakran súlyos sérüléssel jár, vagy magában hordozza annak lehetőségét, akkor a sérültet tekintsük potenciálisan súlyos állapotúnak, akkor is, ha kezdetben nincs egyértelmű panasza. Ilyen körülmény pl. a magasból esés, kiálló tárgyra, pl. lépcső, járdaszegély, történő zuhanás, nagy sebességgel ütközés, gázolás, ha nagymértékben roncsolódott a jármű.
