Példátlan éhínség sújtja a világot

Korábban nem tapasztalt méretű éhezés kezeléséhez kér pénzt a Világélelmezési Program új főigazgatója, aki azt jósolja, hogy az éhínség tovább fog terjedni, ugyanis az erőforrások kimerülőben vannak. Minden tízedik, vagyis mintegy 828 millió ember éhezik a Földön.

Páratlan élelmezési válság kezeléséhez kért több pénzt az ENSZ Világélelmezési Programjának új főigazgatója, az amerikai Cindy McCain. Ha nem lesz elég pénz, az éhínség tovább terjed, az erőforrások vészesen fogynak, és a fejadagok csökkennek, a szervezet pedig további megszorításokra kényszerülhet – írja a napi.hu.

éhezés, Afrika, ENSZ, szegénység
Afrikában a legrosszabb a helyzet. Fotó: Getty iMages

828 millióan éheznek

Nem fogunk tudni élelmet adni azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá – hangsúlyozta a főigazgató, aki elmondása szerint azon szeretne dolgozni, hogy növelje a forrásokat és a program hatékonyságát, valamint innovatív, modern megoldásokat találjon a kihívásokra. Ezért elsősorban a magánszférából keres új partnereket. „A világ nem fordíthat hátat az éhezőknek” – fogalmazott McCain, aki a 2018-ban elhunyt amerikai szenátor, John McCain özvegye.

A Világélelmezési Program tavaly 158 millió emberhez juttatott el élelmiszert, de arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyzet továbbra is példátlanul súlyos. Az okok között a különböző konfliktusokat, gazdasági válságokat, rendkívüli időjárási körülményeket és a műtrágyák árának növekedését nevezték meg. Minden tízedik, vagyis mintegy 828 millió ember éhezik a Földön. A kifejezetten súlyos helyzetben lévők száma 349 millióra nőtt, miközben 2019-ben számuk még 135 millió körül volt. A tizenöt legsúlyosabban érintett országban több mint 30 millió gyerek szenved alultápláltságtól.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Reggel az ország jó részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, emellett azonban lesznek kevésbé felhős, sőt derült tájak is. Napközben a felhős részeken gomolyosodik a felhőzet, másutt gomolyfelhők képződnek, amelyek délután jobban össze is állhatnak. Nem valószínű csapadék. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Csongrád-Csanád
Legrosszabbul:
Zala
Kezdjük újra