Pénzt kértek a szülések levezetéséért, rendőrkézen a szülésznők

Egy fővárosi kórház öt szülésznőjével szemben indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya.

A nyomozás adatai szerint az egészségügyi dolgozók legális jövedelmükön felül alkalmanként jellemzően 50 ezer és 200 ezer forint közötti összegeket kértek a levezetett szülésekért a kismamáktól, illetve azok családtagjaitól. Hogy a bűncselekményeket leplezzék, egyéni vállalkozói jogviszonyt létesítettek, amelynek keretében szülésre felkészítő konzultációt tartottak, amelyekért 15-30 ezer forint közötti összeget számláztak – olvasható a BRFK hétfői közleményében.

Az őket előzetes konzultációra felkérő kismamák szüléseinek levezetésében akkor is részt vettek, ha az nem az ő munkaidejükre esett. A hálapénzt számláikra utaltatták, közleményként konzultációt, tanácsadást vagy szülésfelkészítést kellett feltüntetni, az összeg azonban a konzultációs díj többszöröse volt. Az eljárás azt állapította meg, hogy az öt nő összesen 113 rendbeli bűncselekményt követett el, a valótlan tartalmú számlák pedig összesen 8,4 millió forintra rúgtak.

A több mint két évig tartó aprólékos nyomozással beszerzett bizonyítékok fényében a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói november 26-án üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a szülésznőket, akik szabadlábon védekeznek. A hatóság intézkedett a jogtalanul megszerzett összegek lefoglalásáról a gyanúsítottak számláiról.

Borítókép: Getty Images

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +2 °C

Erősen felhős vagy borult, helyenként párás időre számíthatunk, legfeljebb néhol lehet szitálás, gyenge eső. Késő délután, estefelé nyugat, északnyugat felől elkezd határozottabban szakadozni a felhőzet. Az északira, északnyugatira forduló szél az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű. Késő este -1, +4 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra