Átverve érzi magát egy volt oltásellenes család, mert kiderült, hogy hatéves fiuk torokgyíkos lett - írja az Index.
99 százalékkal csökkent a halálozás a vakcinákkal megelőzhető betegségekben. Kattintson! A torokgyík egyike azoknak a betegségeknek, amelyeket a rendszeres védőoltások segítségével egyszer már teljesen legyőzött az emberiség, Spanyolországban például 28 évvel ezelőtt volt az utolsó regisztrált torokgyíkos eset.
Az Olot városában élő család idősebbik gyereke kritikus állapotban fekszik a barcelonai kórház intenzív osztályán. Az egészségügyi hatóságok munkatársai most a fertőzés gazdáját keresik, ugyanakkor elismerik, hogy kevés esélyük lesz megtalálni az illetőt, az is lehet, hogy még csak a tüneteket sem produkálja.
A szakemberek megfigyelés alatt tartanak nagyjából mindenkit, akivel a beteg fiú kapcsolatban lehetett az elmúlt időszakban, és az osztálytársainak elkezdték adni a megelőző gyógyszereket, illetve ellenőrizték, hogy mindegyikük be van-e oltva a betegség ellen.
A torokgyík fibrines, álhártyás gyulladás, amely az orr-garatűrben, leginkább a mandulákon, ritkábban a gégében alakul ki. Lappangási ideje 2-7 nap. A betegség lassan, fokozatosan fejlődik ki, a láz nem kifejezett. Súlyos szövődmény, ha a kórokozó toxint termel - a toxin súlyos szívizom-károsodást és perifériás ideggyulladást (neuritis) okoz - illetve ha az álhártya a gégében jelenik meg, az fulladáshoz vezet. Más nyálkahártyákon és a bőrön csak ritkán jön létre a kórfolyamat. Megelőzésére hatékony, kötelező védőoltás van forgalomban.
Forrás: Index