Számos állatfajról ismert, hogy előnyben részesítik a konszonáns hangzást a disszonáns hangzással szemben – írják a Biology Letters című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői. De mit is jelent ez? Nos, amikor egy akkordban két vagy több hang egyszerre szólal meg, akkor nagyon fontos, hogy pontosan milyen hangokat választunk egymás mellé. Egyes hangkombinációk kellemesen, harmonikusan hangzanak, mások kellemetlenül. Előbbit nevezzük a zenében konszonanciának, utóbbit disszonanciának. Mindezt a zeneszerzők is felhasználják, amikor műveikben például feszültséget szeretnének kifejezni, egy disszonáns akkordot végül egy konszonáns akkorddal feloldva.
A Trieszti Egyetem kutatócsapata ezúttal arra volt kíváncsi, hogy vajon a konszonancia iránti fogékonyság a kiscsibék hangadásaiban is megmutatkozik-e, függően attól, hogy éppen milyen a hangulatuk. A legkülönfélébb helyzetekben rögzítették az állatok hangjelzéseit, közte pozitív és negatív érzelmi töltetű hangokat egyaránt. A mintákból meghatározták az alapfrekvenciát: ez az a legalacsonyabb frekvencia, amely meghatározza a hang magasságát. Ezután minden hangjelzésnél kiszámították az alapfrekvencia legnagyobb és legkisebb értéke közötti frekvenciaarányt, hogy kiderüljön, mely arányok fordultak elő legnagyobb arányban.
Így derült fény arra, hogy a csibék minden hangjelzése esetén azok az arányok voltak a leggyakoribbak, amelyek tökéletes konszonanciát alkottak. Ilyen módon csipogásuk nagyban hasonlít a popzene alapjául szolgáló zenei játékmódhoz, az arpeggióhoz. Emellett a kutatók azt is megállapították, hogy amikor a megfigyelt állatok valamilyen stresszhelyzetbe kerültek, több disszonancia került a hangadásaikba, ezáltal a hangzásuk dzsesszesebbé vált. „Adataink is hozzátesznek azon tudományos bizonyítékok egyre növekvő köréhez, amelyek szerint az emberi zene alapjegyei számos fajnál megtalálhatók, még a genetikailag tőlünk távoliaknál is” – olvasható a tanulmányban.
Borítókép: Getty Images
Legjobban: