Hivatalos sírkertet kaptak a rendőrkutyák Horvátországban

Különleges módon tisztelik meg a rendőrkutyákat Horvátországban.

Először temettek el rendőri tiszteletadással nyolc rendőrkutyát Horvátországban a Zágrábhoz közeli Spomengaj kisállat-temetőben. Itt külön sírkertet alakítanak ki a jövőben a rendőrkutyák számára.

Mirjana Abramovic, a rendőrakadémia helyettes vezetője kiemelte: a hivatalos ceremónián a rendőrök kollégáiktól vehettek búcsút, akik nemcsak a csapat, hanem család tagjai is voltak. Ugyanakkor ez alkalom is volt arra, hogy leróják tiszteletüket minden olyan kutya előtt, amelyek évek óta nélkülözhetetlen tagjai a rendőrség kötelékének.

Ivan Krizic, a szolgálati kutyák és a kutyavezetők kiképzési központjának vezetőhelyettese rámutatott: a rendőrkutyák számos életet mentenek meg, és több akcióban játszanak kulcsszerepet. Ezért ez a legkevesebb, amit meg tehetnek értük, miután pályafutásuk során kivételes partnereknek bizonyultak - vélekedett. A szolgálati kutyák részt vesznek a kábítószer- és robbanóanyag-felderítésben, a határellenőrzésben és az emberi nyomok felderítésében - mondta Krizic, hozzátéve, hogy emellett a bűnügyi nyomozásban használt speciális kutyáik is vannak.

rendőrkutya Horvátország temetés
Általában 8-10 évig vannak szolgálatban a rendőrkutyák. Fotó: Getty Images

Egyes szolgálati kutyák például gyúlékony folyadékok felderítésére vannak kiképezve, míg mások képesek emberi vér- és spermanyomokat azonosítani, ami döntő fontosságú lehet a legsúlyosabb bűncselekmények felderítésében - magyarázta.

Miroslav Pus, a rendőrkutyák szolgálati központjának vezetője szerint a rendőrkutyák sokkal többek munkaállatoknál. "Ők a kollégáink, barátaink és partnereink" - fogalmazott. Hozzátette: a korábban kizárólag házi kedvenceknek szánt temető most a rendőrkutyák hivatalos temetőjévé is válik, így gazdáik és mások is leróhatják tiszteletüket munkájuk és a biztonsághoz való hozzájárulásuk előtt.

A sírköveken, amelyekbe a kutyák hamvai kerülnek, szerepel az állat neve, születési és halálozási éve, valamint az a területet, ahol szolgáltak. Az általában nyolc-tíz évig tartó aktív szolgálat után szinte minden kutya a felvezetőjénél marad, örökbe fogadják őket és családtagként élik le hátralévő éveiket - hangsúlyozta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Északkelet felől egyre több helyen elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, az ország délnyugati felén viszont erősen felhős vagy borult lesz az ég. Kevés helyen gyenge esőre elsősorban a Dunántúlon van kilátás, illetve hajnalban a délnyugati, déli határnál is előfordulhat csapadék. Az északias szél az északkeleti tájakon élénk marad, másutt átmenetileg mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 6 és 11 fok között valószínű, a kevésbé felhős északkeleti részeken lehet ennél hidegebb idő. A frontérzékenyeknek ma nehéz napjuk lehet, az esőfelhők viszont szép lassan elvonulnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Baranya
Legrosszabbul:
Vas
Kezdjük újra