Fogalmuk sincs, mekkora a hiány
A Hír TV riportja szerint nem tudja az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy pontosan hány orvos és egészségügyi dolgozó hiányzik a kórházakból.
Ötezer orvos hiányzik Magyarországról Heteket, hónapokat kell várni a szakvizsgálatokra több háziorvos szerint, mert sok a beteg és kevés az orvos a szakrendelőkben. A Magyar Orvosi Kamara elnöke korábban azt mondta, hogy majd ötezer orvos hiányzik Magyarországról.
Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét Szabó Tímea kérdezte arról írásban, hogy mekkora a hiány a településekre lebontva :
Nincsenek erre vonatkozó adataik
Balog Zoltán nevében azonban helyettese, Rétvári Bence válaszolt. Az államtitkár végül azt közölte, hogy nincsenek olyan adataik, amilyeneket a Párbeszéd politikusa kért.
Komoly gondban a hazai egészségügy Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ teljes éves adatai szerint 2015-ben 941 egészségügyi dolgozónak állítottak ki hatósági bizonyítványt külföldi munkavégzésre, 2016-ban 823-nak. Mérséklődik az elvándorlás, a szakemberek szerint azonban nem szignifikáns mértékben. Ráadásul egy másik tényező is szerepet játszik a magyar egészségügy humánerőforrás-válságában: a belső migráció. Az orvos- és szakemberhiányról a linkre kattintva olvashat bővebben.