A fehér kenyértől elhízhatunk, a barnától nem

Napi három szelet fehér kenyér másfélszeresére növeli az elhízás kockázatát, míg a teljes kiőrlésű változat egyáltalán nem áll összefüggésbe a súlygyarapodással - derül ki egy friss kutatásból.

Az elhízásról szóló európai kongresszuson hangzott el a spanyol Navarrai Egyetem vizsgálati eredménye, amelyhez csaknem 10 ezer embert követtek nyomon öt éven keresztül. Eszerint azok, akik naponta legalább 120 gramm fehér kenyeret fogyasztottak, 40 százalékkal nagyobb eséllyel híztak el, mint a 60 gramm alatti mennyiséget evők.

Egy szelet nagyjából 40 gramm, amiből tehát már három is kockázati tényezőt jelenthet. Az eredmények emberek millióit szomoríthatják el, hiszen számos kultúrában eleve teljes kiőrlésű változat egyáltalán nem áll összefüggésben a hízással.

A fehér kenyértől elhízhatunk, a barnától nem

A kenyér és a túlsúly kapcsolatára nem ad magyarázatot a feltételezés, hogy a fehér kenyér rajongói általánosságban egészségtelenebbül táplálkoznak. Ehelyett inkább arról lehet szó, hogy ez a típus kevesebb teltségérzetet okozó rostot tartalmaz, ráadásul rengeteg szénhidrát van benne - mindez pedig nyomot hagy a derékbőségen.

"Ki merem jelenteni, hogy a fehér kenyér mindenképpen aggályos egészségügyi szempontból, mivel értékes tápanyagokban szegény, viszont haszontalanokban igen gazdag" - int óva Jason Halford professzor, aki hozzáteszi, hogy az olykor hozzáadott só és cukor tovább ront a helyzeten.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +5 °C

A legtöbb helyen derült lesz az ég, de északkelet felől egyre több helyen növekszik meg erősen a felhőzet. Északkeleten éjfélig csak elvétve, később elszórtan alakulhat ki eső, zápor. Átmenetileg mindenütt mérséklődik, legyengül a légmozgás, majd hajnaltól északkeleten ismét megélénkül az északira, északkeletire forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a derült délnyugati tájakon és a Bakony térségében ennél kissé hidegebb is lehet. Szombat éjszaka egy hidegfront érkezik, ami néhány fokos lehűlést hoz majd, illetve az időjárás is változékonyabbra fordul a hatására.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Komárom-Esztergom
Legrosszabbul:
Heves
Kezdjük újra