Ezért tiltották ki a kisgyerekeket az eperföldről

Nem fogad többé 6 év alatti látogatókat a vértesszőlősi eperföld. Mutatjuk, mivel indokolta a tulajdonos a döntését.

„A vértesszőlősi eperföld tulajdonosának, Tóth Katának elege lett a fékevesztett gyerekekből, ezért úgy döntött, hogy mostantól 6 év alatti látogatókat nem fogadnak” – írta meg a kemma.hu cikke nyomán a Gyerekszoba. A tulajdonos több konkrét esetet is felsorolt, amely erre a döntésre késztette.

eperszedés, eperföld
Nem fogad többé 6 év alatti látogatókat a vértesszőlősi eperföld. Fotó (illusztráció): Getty Images

Volt, aki vécének használta az eperföldet

Mint kiderült, bár a gyerekek a szüleikkel érkeztek az eperföldre, a felnőttek nem felügyelték megfelelően a kicsiket. Ezért a lurkók gyakran dobálózni kezdtek a gyümölccsel, letaposták a növényeket, vagy éppen kis- és nagydolgukat végezték el az eperpalánták között.

A 6 év felettiek még mehetnek

Tóth Kata egyébként kiemelte, hogy nem általánosságban a kisgyerekes családokkal van problémája, hanem inkább a megfelelő szülő kontroll hiányával. Az újonnan bevezetett intézkedés állítása szerint nemcsak a gyümölcsöket és az eperföldet, hanem a többi vásárlót is védi. A 6 év feletti gyerekek továbbra is mehetnek a szüleikkel epret szedni.

Ezért ne adj epret a kisgyerekeknek
A kora nyári időszak nagy slágere az eper, amely azon túl, hogy rendkívül ízletes, számos hasznos anyagot is tartalmaz. Van azonban egy kevésbé ismert jellemzője, amely miatt például 2 évesnél fiatalabb gyermekek számára nem ajánlott a fogyasztása.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +3 °C

Közepesen felhős idő valószínű. Helyenként zápor, néhol zivatar kialakulhat. Az északi szelet nagy területen kísérhetik erős, néhol viharos széllökések. Hajnalban 5, 13, délután 13, 18 fok között alakulhat a hőmérséklet. Szombat éjszaka egy hidegfront érkezik, ami néhány fokos lehűlést hoz majd, illetve az időjárás is változékonyabbra fordul a hatására.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Hajdú-Bihar
Legrosszabbul:
Heves
Kezdjük újra