A háziorvosok szembesülnek elsőként, testközelből a legtöbb egészségügyi problémával, és az azokat kiváltó közvetlen és közvetett okokkal, emberi tényezőkkel. Cikksorozatunkban egy mentőápoló mesél tapasztalatairól. Az első részben többek között a kóros elhízás veszélyeiről számol be, háziorvosok véleményét is idézve.
Egyik háziorvos kollégámmal való beszélgetés során hangzott el, hogy az egyetem első évében tanult egy fontos tézist, ami máig meghatározza munkamorálját. Ez úgy szól, hogy a paternalisztikus gondolkodásmód idejétmúlt. Mit jelent ez? Hogy elavult a hit, miszerint az orvosnak, az egészségügyi dolgozónak atyáskodnia kell a beteg felett. A bizalom megmarad, csupán az alá-fölérendelt viszony helyett teret kell nyernie a kölcsönös partnerség elvének. A páciens egészségének megőrzése, avagy visszanyerése a két félen - az orvoson és a betegen - egyaránt múlik.
Milyen a jó orvos-beteg kapcsolat?
Az orvosnak kötelessége hinni a betegnek, amikor az elmondja a panaszait. Nem szabad bagatellizálnia semmit, amit a páciens megoszt vele, hiszen csupán nézőpont kérdése, hogy kinek milyen panasz rontja le úgy az életminőségét, hogy az számára már elviselhetetlen. Vagyis az orvosnak kerülnie kell azt a fajta hozzáállást, hogy "a reflux mégsem egy infarktus". Mert bár ez igaz, de nem valószínű, hogy az emberiség boldog lenne, ha eltűnne a Földről az infarktus, cserébe viszont sokan refluxosak lennének.
A betegnek pedig be kell látnia, hogy saját érdekében mindig őszinte legyen az orvosával, illetve, hogy ne várjon tőle csodát. Aktív, cselekvő félként - attól kezdve, hogy nagykorúvá érve belép a felnőtt háziorvosi praxisba - maga is tegyen meg mindent azért, hogy egészségesen éljen . A megfelelő orvos-beteg együttműködés záloga, hogy leendő páciensként éljünk azzal a lehetőséggel, hogy tanulunk magunkról, hogy tisztában vagyunk vele, mi zajlik a testünkben: hol vannak a szerveink, és azok milyen feladatokat látnak el, mi számít láznak , esetleg mi a különbség tüdőgyulladás és tüdőembólia között. A tájékozottság fél egészség, hiszen nagyon sokan élnek át szinte halálosnak mondható félelmet nem különösebben veszélyes tünetek miatt, csupán azért, mert nem tudják, mi történik velük. Ha megismerkedünk testünk általános működésével, lehetőséget adunk magunknak arra, hogy ne csupán "szaladjunk" az egészségünk után, állandóan valamilyen felbukkanó betegséget kezelve, hanem meg is előzzük azokat. Ám ehhez tisztában kell lennünk vele, hogy saját egészségünkért mi tartozunk felelősséggel.
A következőkben górcső alá veszünk három "diagnózist". Ezekben az a közös, hogy hátterükben olyan okok is állhatnak, amelyeket az orvosoknak nem igazán van lehetőségük a beteg szemébe mondani. Ha mégis megteszik, sokszor tiltakozás, az orvos szakmai tudásának vitatása a reakció a belátás és felelős viselkedés helyett. A kóros elhízás, a pszichoszomatikus betegségek és a "VTV"-szindróma sokakat érint, többségük viszont nem igazán képes diagnózisként elfogadni ezeket.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Obesitas: sokan küzdenek kóros elhízással
Elhízásról akkor beszélünk, amikor az ember testsúlya legalább 20 százalékkal meghaladja a számára ideálisnak tekinthetőt. Kóros elhízásról (obesitas) pedig akkor, amikor ez már egészségügyi problémákat okoz, elsősorban szív- és érrendszeri panaszokat .
Hazánkban az elhízás jelentős méreteket öltött, szinte alig találkozni olyan súlyos állapotú beteggel, akin ne lenne némi súlytöbblet. Mégis nagyon nehezen megy át a köztudatba, hogyha a beteg szeretné elkerülni például a fulladást, vagy az állandó térdfájást, akkor oda kell figyelnie a testsúlyára. Nem is gondolnánk, hogy mennyi panaszt lehetne orvosolni drága gyógyszerek helyett csupán azzal, hogy szükség esetén szakszerűen összeállított diéta és testmozgás segítségével igyekszünk testsúlyunkat a normális érték felé közelíteni, és hosszú távon törekszünk ezt fenntartani. Ezzel elkerülhetőek lennének többek között a kezdődő térd- és hátfájdalmak, és a még kopással nem járó, ízületi problémák súlyosbodása. Népbetegség a magasvérnyomás . Ez is "elcsíphető" lenne még a kezdeti fázisban pusztán azzal, hogy súlyunkat kordában tartjuk, nem is beszélve arról, hogy számos olyan későbbi szövődményt is el tudnánk kerülni, mint a szívelégtelenség, vagy a szívinfarktus .
Amikor a kóros elhízás komoly, visszafordíthatatlan betegségeket okoz
Szintén ilyen, gyakran a súlyfelesleggel szorosan összefüggő alattomos betegség a cukorbetegség . A kezdeti fázisban még csak panaszokat sem okoz, később viszont olyan visszafordíthatatlan szövődményei lehetnek, mint a látásromlás, érszűkület, végtagvesztés, hogy csak a legsúlyosabbakat említsük. De beszélhetünk például az aranyerességről vagy a visszerességről is, amelyek szintén kezelhetők lennének azzal, ha odafigyelnénk a kiegyensúlyozott táplálkozásra és testsúlyunkra. Az az igazság, hogy gyakran kórosan elnézőek vagyunk magunkkal. Ilyenkor az orvos kezében egyetlen eszköz marad, ha meg akarja őrizni a hatékony kommunikációt betegével: ez pedig az óvatos ösztönzés. Ami sajnos nem mindig vezet eredményre.
Az egyik háziorvos ezirányú tapasztalatairól elmondta: idővel egy kicsit asszertívabb kommunikációt alakított ki, és finoman bár, de a szembesítés eszközét is elővette az elhízással küzdő páciensek esetében. Mint mondta, ilyenkor gyakran az volt a válasz, hogy a beteg alig eszik. Aztán, amikor ezt az "alig eszik" kijelentést egy kicsit jobban megvizsgálták, sok esetben kiderült, hogy az egyébként tényleg sok zöldség mellé mindig bőven kerül krumpli és rizs is a tányérra, és a választott húsok sem a legegészségesebbek. Azt sem árt észben tartani, hogy hiába nem eszünk például a tortából, ha pár szemet bekapunk a pogácsából, nem számolva azzal, hogy 4 szem pogácsa körülbelül 100 gramm, 300 kalória, vagyis pont egy fél reggeli. Mindez kiküszöbölhető, ha az ember tájékozódik, ha számolja a kalóriákat, ha időt fordít magára.
Ne felejtsük el, hogy a túlsúly, a kóros elhízás szinte mindig következményekkel jár. Fölösleges abba az illúzióban ringatnunk magunkat, hogy 30-40 kiló plusszal is egészségesek vagyunk. Az a szív, vagy az a térdízület, melyet maximum 80-90 kilóra "találtak ki", még ha akarna sem tudna egy ponton túl cinkosunk lenni a lustaságban vagy a falánkságban, ezek ugyanis nem megfelelő terhelés esetén egyszer csak elkezdenek rosszul működni. Amit tehetünk: spóroljuk meg magunknak és háziorvosunknak a felesleges köröket, és tegyünk egészségünk érdekében!
Ez is érdekelhet
A szerző mentőápolóként dolgozik.
