Egy ritka, de súlyos baj: a von Happel-Lindau szindróma

A von Hippel-Lindau (VHL) szindróma egy ritka öröklődő daganatszindróma. Ez azt jelenti, hogy ugyanabban a betegben többféle szervi daganat alakulhat ki, és a betegség az utódokra átörökíthető.

A kórkép neve Lindau svéd patológushoz és a von Hippel német szemészhez köthető, a szindrómára jellemző betegségkombinációt ők írták le a 20. század elején. A mögötte álló genetikai okokra csak jóval később derült fény. Betegséglexikonunk szócikkéből mindent megtudhat erről a ritka szindrómáról.

Előfordulása

A VHL-szindróma nagyon ritka, 36 ezer emberből mindössze egynél fordul elő. Magyarországon 400-nál több beteggel valószínűleg nem kell számolni, összesen ennyi érintettet nem is ismernek. A kórkép abban a családban, amelyben öröklődik, több embert is érinthet.

A betegeknek általában egy hibás génváltozatuk van, a szindróma átadásának esélye pedig 50 százalékos, előre megjósolni nem lehet, hogy a kórkép a gyerekeknek átadódik-e. Az öröklés valószínűségét a nemek nem befolyásolják, a férfiak és a nők azonos eséllyel lesznek érintettek.

A von Happel-Lindau szindróma esetén ugyanabban a betegben több daganat alakulhat ki

Tünetei

Mivel nagyon ritka betegségről van szó, az orvosoknak mindig a daganatkombinációkból kiindulva kell gondolniuk rá. A VHL-szindrómánál jellemzően több szervben is kialakul daganat . Tipikusan ilyen az agy, a szem ideghártyája, a vese, a hasnyálmirigy, de ezen túl a betegségnek specifikus szimptómája nincs.

Kezelése

Maga a betegség nem gyógyítható, akiben a genetikai vizsgálat igazolja a VHL-szindrómát okozó mutációt, azt élethosszig tartó szűrési programba kell bevonni.

A kezelési lehetőségek, túlélési esélyek mindig attól függnek, milyen típusú daganat alakul ki. Veserák esetében a kilátások nem a legjobbak, e szindrómánál ez a fő halálok.

A VHL-szindróma szerencsére igen ritka betegség, de azért nem árt róla többet tudni. A Betegségek A-Z szócikkében minden lényeges információt megtalál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Az északi tájakon általában borult, párás, ködös időre van kilátás, de az Alföldön és a Dél-Dunántúlon szakadozottabb marad a felhőzet, illetve fokozatosan ritkul, és fel is oszlik a köd, így arrafelé alapvetően napos idő várható. A szitálás mellett északon néhol gyenge eső sem kizárt. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás, tartósabban ködös tájakon 2 és 8 fok között alakul, míg a kevésbé felhős részeken ennél több fokkal enyhébb lehet az idő. Késő este 0 és +7 fok közötti értékekre számíthatunk. Az időjárás viszonylag stabil, ezért jelentős fronthatás nem terheli a szervezetet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!