Az inkontinenciát az idősebb korosztály kísérő tüneteként vagy betegségként kezeljük?
- Az inkontinencia az ember felegyenesedése óta tartó jelenség. Onnantól kettős funkció hárul a kisméretű, medencét záró izomlemezekre. A felegyenesedést követően a függőleges testtartás miatt a medencecsontok között feszülő gyengébb medencealapi izmokra tevődött át a hasűri szervek, a szülés előtt a terhes méh súlya is. Kontinencia a tudatos vizelettartás, ami addig létezik, amíg az alsó húgyúti szervek működési egyensúlya nem borul fel. Ha ez bekövetkezik, inkontinencia jelentkezik, ami tünet, és amikor az érintettnek nagyon kellemetlenné válik, akkor már betegségről beszélünk.
Az érintettek tudják, hogy milyen szakemberhez kell fordulniuk?
- A vizelettartási zavar az akaratlan vizeletelfolyás panasza, amivel a háziorvos is tud foglalkozni, de egyre több beteg urológusát, nőgyógyászát is felkeresi. A vizelettartási zavar pontos okának felderítése az eredményes kezelés feltétele. A valódi inkontinencián csak a húgycsövön át bekövetkező vizeletvesztést értik, előfordulása a vizsgált népességtől, a helyszíntől, az életkortól, a nemtől és más egyéb tényezőtől is függ.
A nőket vagy a férfiakat érinti leginkább?
- A nők körében 50 éves korig egyre gyakoribb és eléri a 30-40 százalékot, 70 éves kor felett ennél sokkal többet. A férfiak között 8-10 százalékban fordul elő, bár a köztudatban egyáltalán nem ismert az "erősebbik nem" efféle betegsége. A Nemzetközi Inkontinencia Társaság stressz-, késztetéses (urge) és túlfolyásos inkontinenciát különböztet meg, de a kevert formát is elfogadja.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A konferencián szó volt arról, hogyan lehet a betegeknél elérni, hogy mihamarabb orvoshoz forduljanak?
- Bár az inkontinencia népbetegség, hazánkban az érintetteknek csupán kicsiny hányada fordul orvoshoz, ezért nagy jelentőségűek az egészségnevelő kampányok, és óriási jelentősége van a médiának, valamint a civil szerveződéseknek. Ez utóbbinak ékes példája a 2006 utolsó negyedében életre hívott Inkontinencia Betegegyesület (IBE). A napjainkra már csaknem ezer taggal rendelkező IBE értékes információkat ad közre az érintettek számára, így az egyesület segítségével minőségi életet élhetnek az inkontinenciában szenvedők.
Hány ország és milyen létszámban vett részt a nizzai konferencián?
- A kérdéskör súlyosságának megfelelően a 27 európai uniós tagország, Oroszország, az Egyesült Államok, de még Ausztrália és India is képviseltette magát a témával foglalkozó neves szakembereivel. A programokat és előadásokat mintegy kétszázötvenen kísérték figyelemmel.
Milyen problémák hangoztak el a konferencián?
- Bár örömteli, hogy egyre hosszabb ideig élünk - az ókorban a 40-50 esztendős már idősnek számított -, viszont napjainkra a 75-85 éves emberből mind több lesz körünkben, s az életkor kitolódása megannyi problémát vet fel. Egyebek között meredeken nő az inkontinensek és - mi tagadás - a demensek száma is. 2050-ben lényegesen több 65 esztendősnél idősebb él majd a Földön, mint ahányan születnek. Rosanna Tarricone a Bocconi Egyetem Professzora szintén arra figyelmeztetett előadásában, hogy az EU- országaiban a társadalom szerkezetében a közeljövőben drámai változásokon fognak végbemenni. Az idősek és a nagyon idős állampolgárok száma jelentősen növekedni fog, míg a gyermekek és a fiatalkorúak száma csökken. Ez a helyzet egyre nagyobb egészségügyi költségeket ró az országok büdzséjére.
Mely területek szakemberei színesítették a programot?
- Politológus, szociológus, közgazda, orvos, ápoló nagy számban képviselte a szakmát, önkormányzatok küldöttei, - a mi ÁNTSZ-ünknek megfelelő - kormányhivatalnokok, alapítványok vezetői, civil szervezetek, és persze az érintettek és hozzátartozók is szót kaptak. Ki-ki a maga területéről mondta el tapasztalatait, megéléseit. Hangsúlyt kapott az inkontinencia szakmai, gazdasági vetülete, az inkontinensek és demensek orvosságára, gondozására, gyógyászati segédeszközére fordítandó dollár billiók, vagyis, hogy az "idősödő társadalom" nemcsak megoldandó egészségpolitikai-, egészségügyi kérdésekkel jár, hanem komoly gazdasági hatásokkal is.
Milyen további új információval lehettek még gazdagabbak a konferencia résztvevői?
- Bár édesanyám révén családilag vagyok érintett, s úgy gondoltam, nekem már sok újat nem mondhatnak Nizzában, de bevallom, megrázó volt az előadásokban bővelkedő másfél nap. Sok egyéb között szakemberek panaszolták, hogy csupán az inkontinens hölgyek harmada fordul orvoshoz, a férfiaknak pedig csak 8-10 százaléka. A többiek vagy szégyellik, vagy természetesnek tartják az elfolyó vizeletüket, mondván, az a koruk kísérő tünete, illetve fogalmuk sincs arról, milyen szakembert - családorvost, urológust, nőgyógyászt - keressenek fel. A franciaországi rendezvényen is elhangzott, igazából az orvosi berkekben sem igazán tisztázott, hogy az inkontinencia mely szakma gondja kell legyen.
A konferencián szó volt az érintettek lelki terheiről is, vagy a testi vonatkozás kapott nagyobb figyelmet?
Ez is érdekelhet
- Az egyik előadás keretében egy alapítvány öt inkontinens beteget "vonultatott" fel, fiatalt, tolószékhez kötöttet, kisgyerek kora óta kettős - vizelet-, széklet- - inkontinenciában szenvedőt. A különböző országokból érkező érintettek egy emberként hangsúlyozták, hogy ők az egészségesek világából számkivetettek, meg nem értettek. Aki dolgozik közülük, az a munkahelyén állását féltve kénytelen eltitkolni az állapotát. Elpanaszolták, hogy sem barátaik, sem programjaik nincsenek, nem lehetnek, nem kellenek senkinek. Kiemelték, betegségük nemcsak orvosi, hanem sok egyéb között építészeti kérdés ugyan, de a társadalomban nem tudatosult, hogy egy inkontinens 15 méternél messzebbre a mosdótól a túlcsorgástól való félelem, szorongás nélkül nehezen távolodhat el. Egy tavaly elhunyt angol úr özvegye hallgatóságát megríkatva emlékezett a szellemileg rendkívül gyorsan leépült, totálisan elbutult, s ezzel párhuzamosan a szobatisztaságát elveszített férjére. A néni döbbenetes történetben mondta el, milyen pokoljárás jut annak, aki nem akarja Alzheimer kórban szenvedő párját intézetbe adni. A család értetlenségével, a másik szellemi leépülésének borzalmaival, a fizikai erőkifejtéssel stb. szükséges megküzdenie. Minden remény nélkül, úgy várni az imádott lény elmúlását, hogy közben a másik semmivé foszlott emberi méltóságát megőrizni. A legnagyobb tanulság: egzisztenciától, anyagiaktól, sőt, életkortól függetlenül, senkinek sincs "garancialevele" arra, hogy szellemileg, ezzel összefüggésben fizikailag nem épül le és nyomában nem lesz inkontinens.
