A legjobb cukorhelyettesítők

Étrendünk kialakítása során fontos, hogy törekedjünk a cukorbevitel minimalizálására. Nem szükséges azonban, hogy teljesen lemondjunk az édes ízekről, hiszen erre a célra elérhetők egyéb, kevésbé káros ízesítők is.

Mi alapján választhatunk egészséges kenyeret a boltokban? Részletek itt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mind gyermekek, mind felnőttek számára azt javasolja, hogy napi kalóriabevitelük legfeljebb 10 százaléka származzon cukorból. Egy 2000 kalóriás étrend esetén ez 50 gramm, azaz körülbelül 12 teáskanál cukornak felel meg összesen. Ez a mennyiség már fél liter kólával is túlléphető, ráadásul fontos figyelembe venni, hogy ételeink jelentős része rendelkezik valamekkora cukortartalommal, kezdve például egyes tejtermékektől és pékáruktól a burgonyán át egészen bizonyos felvágottakig.

A sztívia egy természetes édesítőszer, amely remek alternatívája a cukornak
A sztívia természetes édesítőszer, amely remek alternatívája a cukornak

Amikor csak tehetjük, érdemes tehát valamilyen egészséges alternatívát keresni. Virágh Barbara táplálkozási tanácsadó a legjobb cukorhelyettesítőket veszi sorra az alábbi videóban.

0 seconds of 4 minutes, 11 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
04:11
04:11
 

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +10 °C

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet. A északnyugati, északi tájakat érintő esőzés egyre kisebb területre korlátozódik, majd főként hazánk déli felében több helyen záporok, zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket felhőszakadás is kísérhet. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, elsősorban északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati, északi felében 11 és 18, délebbre 19 és 25 fok között várható. A melegfront nyomában ma egy hidegfront halad át az országon.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Győr-Moson-Sopron
Legrosszabbul:
Komárom-Esztergom
Kezdjük újra