Cukorbetegnek állítottak elő klónozott őssejteket

Egy cukorbeteg bőrsejtjeiből amerikai kutatóknak először sikerült embrionális őssejteket előállítaniuk. Ez azonban nem jelent áttörést a diabéteszesek kezelésében.

Egy 32 éves, örökletes cukorbetegségben szenvedő nő esetében sikerült először az őssejt-klónozás. A kutatók a nő örökítőanyagát kivonták az egyik sejtjéből, majd egy sejtmagjától megfosztott donor petesejtbe ültették be azt. Ezután a svájci Dieter Egli által vezetett kutatócsoport a klónozott petesejtből embrionális őssejteket tenyésztett ki - írja a német lap, a Die Zeit .

A kutatók azt remélik, hogy ezekből később inzulintermelő béta-sejteket tudnak nevelni. A hasnyálmirigyben lévő béta-sejtek ugyanis a cukorbetegség kialakulásakor elpusztulnak. Ha a klónozott sejteket visszaültetik a betegbe, az a gyógyulási esélyt növelheti, minthogy a szervezet a klónsejtet is sajátjának tekinti.

A kísérletek lefolytatásához Egli, aki korábban a Harvard Egyetemen dolgozott, munkahelyet váltott és egy magánfinanszírozású laboratóriumba szerződött. A New York-i Stem Cell Foundationról (Őssejt Alapítvány-ról) van szó. Az USA-ban ugyanis közpénzből nem finanszíroznak olyan laboratóriumot, ahol klónozási kísérletek zajlanak. Ráadásul Massachussettsszel szemben (ahol a Harvard működik) New York állam engedélyezi a donortól származó petesejtek felhasználását klónozási kísérletekhez.

A kísérletekben azt használják ki, hogy az embrió sejtjei még nem differenciálódtak, így azokból bármelyik szervhez szükséges sejtek kifejlődhetnek. Így az embrionális őssejtekből pótszövetek tenyészthetők ki. Először 1981-ben izoláltak egerekben embrionális őssejteket. 1998-ban az amerikai James Thomsonnak, a Wisconsini Egyetemen sikerült az első emberi sejtkultúrákat kitenyésztenie embrióból.

Felnőttek is képesek őssejt képzésére. Erre példa a csontvelő, ahol állandóan új vérsejtek képződnek. Azok, akik ellenzik az embrionális őssejtek felhasználását, abban reménykednek, hogy ezek a csontvelőben lévő őssejtek szintén képesek lehetnek szövetek képzésére. Ám a probléma az, hogy a csontvelőben lévő őssejtek kevésbé képesek az átalakulásra és az osztódásra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +10 °C

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet. A északnyugati, északi tájakat érintő esőzés egyre kisebb területre korlátozódik, majd főként hazánk déli felében több helyen záporok, zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket felhőszakadás is kísérhet. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, elsősorban északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati, északi felében 11 és 18, délebbre 19 és 25 fok között várható. A melegfront nyomában ma egy hidegfront halad át az országon.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Győr-Moson-Sopron
Legrosszabbul:
Komárom-Esztergom
Kezdjük újra