A diabétesz az egyik első leírt betegség: már időszámításunk előtt 1500 körül szerepelt az Ebers-papiruszon, és nagyjából ugyanebből az időből származnak az első indiai említések is. Mindkét ókori nép tudósai megjegyzik, hogy a betegség nagyfokú vizelet-kiválasztással, szomjúsággal, illetve a vizelet ízének megváltozásával, vagyis annak édességével jár együtt. Maga az elnevezés, vagyis a diabetes mellitus is azt jelenti: mézes (folyadékot) átereszteni. A diabétesz I. és II-es típusát szintén korán, időszámításunk szerint 400-500 körül el tudták egymástól különíteni.
Az ókorban a diabéteszeseknek nem voltak túl jók az életkilátásai: a leírások szerint "a cukorbetegek élete rövid, visszataszító és fájdalmas". Aretaeus úgy ír a betegségről, mint a "hús és a végtagok pusztulásáról, és azok eltávozásáról a szervezetből a vizeleten keresztül". A kezelésére is kevés dolgot tartottak alkalmasnak - leginkább csak a tünetek enyhítése volt a cél, hiszen gyógyíthatatlan betegségnek tartották. A legtöbbször mozgást (főként lovaglást) javasoltak, hogy könnyebb legyen a vizelet kiválasztása (mivel nem tudták, hogy a betegség honnan ered, elsősorban a vese rendellenes működésével hozták összefüggésbe). Ugyanakkor az ókorban viszonylag ritka betegségnek számított. Az antik Róma egyik legnagyobb hatású orvosa, Galenus például csak két esettel találkozott praxisa során.
A 11. században Avicenna perzsa orvos csillagfürtből , fehér kurkuma magjából és görögszénából kevert gyógyszerrel próbálta javítani a hozzá forduló cukorbetegek állapotát. Ezek a gyógynövények ugyanis jelentősen befolyásolhatják a cukoranyagcserét.
Több mint ötszáz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a diabétesz kezelésében fordulat következzen be. Az 1790-es évek végén egy skót orvos, John Rollo állította össze az egyik legelső étrendi javaslatot a cukorbetegek kezelésére. Az ő előírása szerint a betegeknek "állati étrendet" kellett követniük, zsíros húsokkal és rengeteg véres hurkával. Mások szerint azonban éppen a cukorban és édességben gazdag étrend lehet a diabéteszesek megmentője - ebből is jól látszik, hogy a cukorbetegség gyógyításában sokáig csak a találgatásokra, kísérletezésre építhettek.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Majdnem száz évvel később Apollinaire Bouchardat francia orvos azt vette észre, hogy a francia-porosz háború élelmiszerben szűkös évei alatt kevesebb lett a cukorbeteg Párizsban, így egy, a koplaláson alapuló gyógymódot alkotott meg a betegek állapotának javítására. Ezt egészen az 1920-as évekig folytatták (volt olyan szakember, aki mindössze 450 kalóriányi élelem elfogyasztását javasolta, más pedig olyan komolyan vette páciensei diétáját, hogy szabályosan fogva tartotta őket, míg nem javult az állapotuk), egészen addig, míg Banting és kollégái fel nem fedezték az inzulint és annak cukorbetegségre gyakorolt hatásait.
Ez is érdekelhet
HUDBT00213
Legjobban: