Két gyakori rákról szól a hétvége

Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen és a MentsManust! idén közös akcióval hívják fel a figyelmet két vezető rákos megbetegedés - a mellrák és a prosztratarák - szűrővizsgálatainak fontosságára és az egészséges életvitelre. Az esemény a nemzetközi mellrákellenes hónap első napján, október 1-jén (vasárnap) délután kerül megrendezésre Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián és a Lánchídon.

Az emlő és a prosztata daganatos megbetegedések kiemelkedő helyet foglalnak el a súlyos betegségek között. Milyen lehetőségek vannak a betegségek kockázatának csökkentésére, a megbetegedésekből való gyógyulásra? Hogyan lehet egészségtudatosan élni? Ezekről és hasonló, az egészségünket meghatározó tudnivalókról beszélgetnek a résztvevőkkel a magyar rákdiagnosztika és rákgyógyítás kiemelkedő szakemberei az október 1-ére szervezett Mire várunk még mindig? elnevezésű, nagyközönségnek szóló programon, melyet a már klasszikussá vált lánchídi séta követ.

mellrak es proszatarak
A megelőzésben nagyon fontosak a szűrővizsgálatok

"A tavalyi kampány során megfogalmazott kérdéseink még mindig aktuálisak: elvárásokat fogalmaztunk meg saját magunk, az orvosaink és a döntéshozók irányában. Hiszen nem játék az életünk" - mondta Jó Marianna, az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen vezetője. A mellrákot teljességében megelőzni sajnos nem lehet. Mivel élete során minden 8-9. magyar nő találkozik ezzel a betegséggel, nagyon fontos a mammográfiás szűrővizsgálat nyújtotta minél korábbi diagnosztizálhatóság, az egészségtudatosság, és hogy tudjuk, hogy melyek az ezt segítő hiteles információk. Ebben az évben először fognak össze a nők a férfiakkal, és a társadalom figyelmének felkeltése érdekében közösen világítják ki a budapesti Lánchidat.

"Régi nagy vágyunk volt, hogy a társterületen tevékenykedő Egészség Hídja Összefogással közösen, egy zászló alatt küzdjünk a két rendkívül komoly betegség ügyében" - nyilatkozta Honti Dániel, a MentsManust! alapítója. A szervezet minden év novemberében csatlakozik a Movember nemzetközi mozgalmához, amely a prosztatarák veszélyeire hívja fel a figyelmet. A MentsManust! alapítója szerint a férfiak körében a figyelemfelkeltést nem csak egy betegségre kell koncentrálniuk: a férfiaknál az orvoshoz járás tabuját le kell dönteni és fel kell hívni a figyelmüket arra, hogy az öngondoskodás, az egészségtudatos életmód megmentheti az életüket és szeretteik jövőjét.

A rendezvényen meghatározó szakemberek beszélnek a mellrákszűréssel kapcsolatos hiteles információkról és kamu vizsgálatokról, valamint a betegséggel élő nők új gyógyítási módjairól és az étrendkiegészítők hatékonyságáról. A prosztataszűréssel és a férfi egészséggel kapcsolatos tudnivalók is fontos szerepet kapnak "Tökös beszélgetések" címmel, végezetül újságírók vitatják meg a média felelősségét a fenti témákkal kapcsolatban.

Forrás: Egeszseghid.hu

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +5 °C

Frontális felhőzet vonul át az országon északkeletről dél, délnyugat felé haladva. Az átmeneti felhősödést követően észak felől gyorsan csökken a felhőzet, legtovább délkeleten marad felhős az idő. A Dunától keletre elszórtan, a Dunántúlon csak elvétve várható eső, zápor. Az északkeleti, északi szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű. Késő estére 7 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Szombat éjszaka egy hidegfront érkezik, ami néhány fokos lehűlést hoz majd, illetve az időjárás is változékonyabbra fordul a hatására.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Győr-Moson-Sopron
Legrosszabbul:
Fejér
Kezdjük újra