Orvos-magyar szótár készült daganatos gyermekek szüleinek

Az orvosi kifejezéseket egyszerű formában megmagyarázó gyűjteményt készített a daganatos gyermekeket és családjaikat segítő Érintettek Egyesület.

Amikor a szülő megkapja a diagnózist, hogy daganatos a gyermeke, hirtelen egy számára idegen világban találja magát, ahol nem beszéli a nyelvet. A szülőkre hamar rátör a kétségbeesés, hiszen nehezen igazodnak el a latin nyelvű szavak, orvosi kartonok sűrűjében, pedig ilyenkor a gyors és érthető információ kincset érhet – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében az egyesület. A szervezet ezért elkészítette az Orvos-Magyar szótárt.

beteg gyermek, daganatos betegségek, szülő-gyermek kapcsolat, kórházi kezelés
A gyermekkori daganatos megbetegedésekkel kapcsolatos orvosi kifejezések között nehéz lehet eligazodni szülőként. Fotó: Getty Images

„Az első sokkon minden szülő átesik, mi pedig azért hoztuk létre ezt a szótárt, hogy segítsen eligazodni a daganatos betegséggel kapcsolatos orvosi szakkifejezések világában. Célunk, hogy érthetővé tegyük az orvosi leleteket, vérképeket, és csökkentsük a bizonytalanságot ebben a nehéz időszakban. Szülőknek és fiataloknak egyaránt segítséget nyújtunk, hogy magabiztosabban értsék meg az orvosi diagnózisokat, és könnyebben tudjanak kérdéseket feltenni az orvosnak. Ez a szótár támogatást nyújt a kezelési út során, hogy kevesebb legyen a félelem és több az érthetőség” – fogalmazott Sumi Rita, az Érintettek Egyesület tagja, a szótár egyik megálmodója.

„Ez nem egy egyszerű latin-magyar szótár, tele orvosi kifejezésekkel. Ezt az anyagot kifejezetten a daganatos betegséggel küzdők számára hoztuk létre, olyan szószedettel, amely az ő orvosi papírjaikban fordul elő. A munka úgy történt, hogy egyesével átnéztem egy érintett gyerek és egy felnőtt teljes kezelési anyagát: az összes leletet, diagnózist, ambuláns és zárójelentést, és kiírtam egyesével az idegen szavakat. Ezt követően Dr. Hauser Péter gyermekonkológus alaposan átnézte a listát, és hozzáadta a köznyelvi magyarázatot, amellyel egyszerűen megérthető az adott kifejezés” – tette hozzá.

A szótár további különlegessége, hogy szerkeszthető: bármikor ki lehet egészíteni új szavakkal, kifejezésekkel. Az egyesület kifejezetten várja az érintettektől a visszajelzéseket, hogy mi hiányzik a szótárból, mert a jövőben együtt szeretnék szerkeszteni azt. A cél egy átfogó, mindenki számára ingyenesen hozzáférhető segédanyag létrehozása az érintett családok számára.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +11 °C

Döntően erősen felhős vagy borult idő várható. Főként az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső. A többfelé élénk déli, délnyugati szelet néhol erős lökések kísérhetik. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra