Urológiai ultrahang készüléket kapott a Szent János Kórház

Sajtónyilvánosság előtt végzett hólyagdaganat-műtét közben mutatták be azt az urológiai ultrahang készüléket, amit a Szent János Kórház Noszkay Aurél Alapítványának kérésére a Szerencsejáték Zrt. adományozott az intézménynek 5 millió forint értékben.

A hólyagbetegségek diagnosztizálása, az ehhez szükséges technikai eszközök és a gyógyítás az elmúlt években viharos fejlődésen mentek keresztül. Míg a legtöbb kórházban és szakrendelőben mára már úgy gondolják, hogy a hólyagbetegségek, például a rosszindulatú daganatok felismeréséhez és kezeléséhez inkább CT-t hasznának, addig a Szent János Kórház urológusai szerint a modern képalkotó eljárások nem válthatják ki minden esetben a hagyományos eszközöket.

Ennek oka, hogy a CT csak rétegfelvételeket készít, az ultrahang azonban minden más módszernél pontosabban mutatja meg a hólyagrák kiterjedését is. Az ultrahang berendezéshez kapcsolt úgynevezett intravezikális transducer (vizsgálófej) segítségével a hólyagdaganatról azonban megállapítható az is, hogy mekkora és mennyire kiterjedt, illetve arról is információkat tud adni, hogy hogyan "szabad" megműteni a rosszindulatú elváltozást.

"Ez nem egy új módszer, már 20 évvel ezelőtt is alkalmazták, de a beavatkozást nem tudtuk végezni, mert nem volt hozzá eszközünk" - mondta el a sajtótájékoztatón dr. Kovács András főorvos, aki egy idősebb hölgy hólyagdaganat-műtétje közben ismertette az UH-készülék előnyeit.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +4 °C

Általában sok napsütés valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel, az északkeleti tájak fölé azonban vastagabb felhőzet érkezik, ott délután néhol záporeső is előfordulhat. A nyugati szelet főként az északkeleti harmadban élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Hajdú-Bihar
Legrosszabbul:
Somogy
Kezdjük újra