Az Egészségügyi Világszervezet szerint olyan, antibiotikumok utáni korszakba léphetünk, amikor a korábban kezelhető bakteriális fertőzések megölhetnek bennünket, és olyan rutineljárások, mint az ízületek pótlása vagy a kemoterápia már nem lesznek elérhetőek. A brit kormány megbízásából 2014-ben készült O'Neill-jelentés becslése szerint az antibiotikumrezisztens fertőzések 2050-ig globálisan vezető halálokká válhatnak.
Az antibiotikumokat világszerte használják emberekben, állatokban, sőt növényekben előforduló bakteriális fertőzések kezelésére és megelőzésére. Ugyancsak széles körben alkalmazzák a növekedés ösztönzésére is a hústermelés fokozása érdekében. Ezt a gyakorlatot az Európai Unióban 2006-ban betiltották, de a világ más tájain még zavartalanul folyik. Miközben az antibiotikumok orvosi és mezőgazdasági felhasználásakor tapasztalt visszaélésekkel szemben egyre nagyobb az ellenállás, a természeti környezet szerepe a rezisztencia kialakulásában és elterjedésében viszonylag kevés figyelmet kapott. Az ENSZ környezettel foglalkozó kutatói áttekintették ezt a helyzetet.
Több millió éves képesség
A kutatások azt mutatják, hogy az antibiotikumokkal - többek között a modern orvoslásban is használatos változatokkal - szembeni ellenállóképesség több millió éve létezik, ami arra utal, hogy az antibiotikumrezisztencia természetes, ősi és a mikrobák közös genomjában kódolt tulajdonság, amelyet a túlélésért folytatott verseny alakított ki és edzett meg.
Ha az ember nem avatkozik be, a rezisztencia kialakulása természetes módon történik a talajban, a vízben és más élőhelyeken megtalálható mikrobiális populációkban. Azonban a jelenlegi, több százezer tonna éves antibiotikum-felhasználás és az antibiotikum-maradékok kiengedése a környezetbe fokozatosan megváltoztatja a szelekciós nyomás nagyságát, ami az antibiotikumrezisztens baktériumtörzsek számának növekedéséhez vezet. Miután a szervezetünkbe juttattuk (elfogyasztottuk) ezeket a gyógyszereket, a legtöbb antibiotikum az emésztés végén távozik az ellenálló baktériumokkal együtt. Ezután a szennyvízrendszeren keresztül vagy közvetlenül a vízbe és a talajba juthatnak, és más szennyező anyagok jelenlétében keveredhetnek a környezetünkben élő baktériumokkal, amelyek további nyomást fejthetnek ki, és segítik az antibiotikumrezisztencia kialakulását közvetlenül vagy közvetve. A környezet hozzájárulása e folyamathoz a környezeti szennyezés mértékétől függ, illetve attól is, hogy az antimikrobiális maradványok mennyi ideig őrzik meg aktív formájukat.
A vízben és a talajban lévő baktériumoknak nagy az ellenállóképességük. A kutatások azt mutatták, hogy a korábban kezelésekre érzékeny kórokozók képesek rezisztenciagéneket szerezni a környezetben élő baktériumoktól .
Mivel az emberek élelmiszert és ivóvizet fogyasztanak, illetve kimennek a természetbe, az ott élő baktériumokkal könnyen létrejön az érintkezés. Kérdéses persze, hogy a rezisztens baktériumok átadása milyen mértékben következik be az élelmiszerláncon keresztül vagy közvetlenül a környezetben. Kutatások kimutatták például, hogy még akkor is, ha a szennyvíz nagy részét alaposan megtisztítják, évente 6 millió expozíciós esemény fordul elő az Egyesült Királyság tengeri strandjain egy bizonyos típusú, antibiotikumrezisztens E. coli mikroba esetében.
Veszélyes anyagok
Az antibiotikumok és egyéb antimikrobiális vegyületek, mint például a fertőtlenítőszerek és nehézfémek kibocsátása a természetes környezetbe szintén képes potenciálisan elősegíteni az ellenálló baktériumok fejlődését. Ezek a vegyületek sokféle komoly koncentrációban jelen vannak a vizekben és a talajban. Rengeteg kozmetikum- és gyógyszermaradék is kikerül a természetbe, ami szintén fokozza ezt a hatást. Persze, a természetben a baktériumkoncentráció ezerszer is kisebb lehet, mint például egy kórházban. A természetbe a szennyvízzel vagy a szerves trágyával kijutó antibiotikumok egy része közömbössé válik, mások hatása megmarad, és fokozza a nyomást a talajban lévő baktériumokra, hogy kialakítsák a rezisztenciát.
Ha az antibiotikumok más szennyezőanyagokkal keverednek, akkor hatásuk még erőteljesebbé válik. Különösen veszélyes ebből a szempontból a nehézfémek (például az ezüst, a kadmium, a réz, a higany és a cink), valamint az antimikrobiális tulajdonságú vegyületek, fertőtlenítőszerek és biocidek keveredése.
Még azokban az országokban is, ahol a szennyvíztisztítás széles körben elterjedt, a legnagyobb változatosságban a vizekben találkozni rezisztens mikrobákkal. Ez arra utal, hogy a szennyvíztisztító telepek a magas bakteriális sűrűség és tápanyag-gazdagság miatt a mikrobák közötti géntranszfer forró pontjai lehetnek. Ezért a szennyvíz és a szennyvíziszap fontos megfigyelési helyek, amelyek lehetővé teszik az emberi populációra veszélyes, antibiotikumrezisztens baktériumok és az ellenállóképességért felelős gének azonosítását.
Ma már világosan látni, hogy nem elegendő, ha megfontoltan szedünk antibiotikumokat vagy nem használjuk az állattenyésztésben e szereket nyakló nélkül. Meg kell azt is akadályozni, hogy ezek a szerek kijuthassanak a természetbe, és ott előálljanak a mutációk, amelyek komolyan képesek ellenállni a gyógyszereknek. Mint az alábbi ábra mutatja, ez korántsem egyszerű feladat.
Legjobban: