"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
Antoine de Saint-Exupéry
Az agyat ma már egyértelműen a szervezetünk vezérlőközpontjának tekintjük, hiszen kontrollálja az érzékeinket, a mozgásunkat, itt születnek a gondolataink és őrződnek meg az emlékeink. Valaha azonban az emberek úgy gondolták, hogy a mély érzések helye a szív, az indulatok pedig a zsigerekben lakoznak. Aztán a tudomány fejlődésével egyértelművé lett az agy primátusa. Újabban viszont az is kiderült, hogy a szívnek és a zsigereknek is fontos szerepük van az érzékelésben és megismerésben. Mivel az agy a testünk szerves része, így a szervezettel való kapcsolata kétirányú, tehát nem egyszerűen uralkodik felette. Ha például bizonyos belső receptorok éhségre utaló jeleket bocsátanak ki, akkor enni fogunk, ha hideget jeleznek, akkor melegebb ruhát veszünk fel.
Az évtizedeken át tartó kutatások lassan kimutatták, hogy ezek az érzések sokkal többet jelentenek figyelemeztető jeleknél. Mivel a szív, a tüdő, a bél és más szervek (olykor óriási mennyiségű) információt továbbítanak az agyba, ezzel meglepően mélyen befolyásolják az észlelést és a környezetünkkel való kölcsönhatást. A bél-agy kapcsolat intenzitása ma már széles körben ismert. De az utóbbi időben kiderült, hogy a szív is jelentős hatást gyakorol a szervezetet érő különféle hatásokra adott reakciókra.
A szív libikókája
A szívműködést két szakaszra lehet osztani: szisztolésra, amikor a szívizom összehúzódik és kipumpálja a vért, majd a diasztolésra, amikor ellazul és újra tölti magát vérrel. Az 1930-as évek elejétől a tudósok úgy találták, hogy a szisztolé tompítja a fájdalmat és megfékezi az ijedtségi reflexeket. Kiderítették azt is, hogy a szisztolé során a testszerte megtalálható nyomásérzékelők jeleket küldenek a szív aktivitásáról az agy gátló régióiba. A kísérletek szerint az emberek nagyobb valószínűséggel felejtik el azokat a szavakat, amelyekkel pontosan a szisztolé alatt találkoznak, mint azokat, amelyekkel a szívciklus többi része alatt kerülnek kapcsolatba.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
"Én tényleg úgy látom az érzékeinket, mint egy mérleghintát. Amikor az agy valamilyen belső információt érzékel, akkor ez tompítja a külső jelek feldolgozását. Ha a pulzus tovább halad, az elbillenti a libikókát a másik oldalra" - mondta Sarah Garfinkel, az angliai Brighton-Sussex-i Orvostudományi Egyetem idegtudósa a Quanta magazinnak .
A szív gátló hatásait az a tanulmány is bizonyította, amelyet pár hónapja a PNAS tudományos folyóiratban tettek közzé. Amikor az emberek alig észlelhető elektromos ingert kapnak az ujjukra, valószínűbb, hogy észlelni fogják a diasztolé, és elmulasztják a szisztolé során. Ezenkívül azok a résztvevők, akiknek a szívműködésnél erősebb idegi választ mértek, kevésbé voltak érzékenyek az ujjukat érő ingerre. "Nagyon izgalmas, hogy még ebben a milliszekundumos tartományban is megváltozhat a percepciónk" - mondta Esra Al, a Max Planck Humán Kognitív- és Agytudományi Intézet kutatója, a tanulmány vezető szerzője. A kutatócsapat feltárta, hogy a szisztolé során, amikor a szív kipumpálja magából a vért, lehetséges az ujjhegyben is érezni a pulzust. Az agy számára előnyös, ha ezeket a jeleket kiiktatja, mivel nem nyújtanak új információt a környezetről, s ilyenkor az enyhe érintési érzések is elnyomhatók lehetnek.
A félelem mindenképpen áttör
Amit azonban úgy látszik, hogy egyáltalán nem lehet elnyomni, az a félelem. Garfinkel és munkatársai 2014-ben igazolták, hogy a szisztoléban nem gátlódik a félelem és a fenyegető ingerek feldolgozása. Miközben a szisztoléval aktiválódnak a gátló agyi régiók, ugyancsak aktiválódik az amigdala is, amely szerepet játszik a félelem megtapasztalásában. A kutatók megállapították, hogy a szisztolé során az emberekből erőteljesebb reakciót vált ki, ha félelmet tükröző arcokat mutatnak nekik. Ha semleges érzelmeket kifejező arcokat láttak, az nem okozott erőteljes hatást. Ami a legszembetűnőbb, hogy a félelem áttör mindenen, és a szív gátló hatása számára túl erős ellenfél.
Ez valószínűleg egy adaptív válasz a nagyobb szisztolék számára, amelyeket a félelem provokál ki - véli a kutató. "Ha a szívünk nagyon erősen és gyorsan ver, és félelmi állapotban vagyunk, akkor nem akarjuk, hogy érzékenyek legyünk a fájdalomra. Képesnek kell lennünk árkon-bokron át vagy akár üvegcserepeken lépkedve elszaladni, hogy elkerüljük a veszélyt. De közben hiperérzékenynek kell lennünk a környezeti veszélyekre. A félelem segíthet túlélni" - mondta Garfinkel.
Amikor a belső világ szabályoz
A félelmektől eltérő válaszokhoz való alkalmazkodás szintén a szívverés és a gátlás összekapcsolódására épülhet. A Cognition folyóiratban megjelent cikkben a kutatók megállapították, hogy a szemmozgások gyakoribbak a szisztoléban, míg a diasztóléban gyakrabban fókuszálunk egy célpontra. A gyors szemmozgások során az agy egy pillanatra elvakít minket, így nem látjuk a környezetünk változásait. Úgy tűnik, hogy a környezet vizuális mintavétele egybeesik a belső nyugalom pillanataival. "A szisztolé az a pont, amikor a legkevésbé vagyunk érzékenyek a világra, amikor a feldolgozás általában tompul, és amikor a belső világ uralkodik" - véli a brit kutató.
Ez is érdekelhet
A kutatások azt is megállapították, hogy a szisztolé nagyobb valószínűséggel javítja a félelem feldolgozását a szorongó emberekben. Ettől a felfedezéstől azt remélik, hogy új irányokban indulhatnak el az egyes fóbiák és a poszttraumás stressz kezelésében. Az új elképzelés szerint, ha meg tudják változtatni a fenyegető ingereket, illetve a szívciklus különböző fázisaiban teszik érzékelhetővé őket, akkor az emberek kiszabadíthatók a szorongásos állapotukból. Más tudósok azt vizsgálják, hogy az információs mintavétel és az érzékszervi feldolgozás, valamint a viselkedés adaptív módon kapcsolódhat-e más fiziológiai ritmusokhoz, például a légzéshez és az emésztéshez. E kutatásokból annyi máris kiderült, hogy a világ nem egy mindenki számára azonosan stabil dolog. Hogy hogyan érzékeljük, az a saját testünkön alapszik - szögezte le Sarah Garfinkel.
