Becslések szerint a magyar lakosság akár egyharmada is küzdhet valamilyen krónikus fájdalommal . De az Egyesült Államokból is arról számolnak be, hogy tízmilliókat érint ez a probléma. Az új kutatások arról vallanak, hogy sokkal többféle fájdalom van, mint amivel eddig számoltunk, emiatt a fájdalomcsillapítás is akkor lehet igazán hatékony, ha személyre szabott.
"A krónikus fájdalom kezelésének módszerei nagyon rosszak" - állítja Richard E. Harris, a Michigani Egyetem krónikus fájdalom- és fáradtságkutató központ idegtudósa arról beszélt a Knowable magazinnak , hogy manapság az orvosok általában a fájdalmat annak alapján határozzák meg, hogy hol érezhető. Van hasi fájdalom, derékfájás vagy ízületi fájdalom. Ezekre aztán általában gyulladásgátlókat vagy opioidokat kínálnak, amelyek túlságosan gyakran hagyják érintetlenül a sejteket és molekulákat, ahonnan a fájdalom valójában kiindul. A JAMA orvosi folyóiratban a közelmúltban megjelent elemzés (amelyet egy nagy nemzetközi kutatócsoport készített) megállapította, hogy az opioidok egy 10-pontos skálán átlagosan kevesebb mint egy ponttal csökkentik a fájdalmat, sokféle krónikus betegséget tekintve.
A modern agyi képalkotó technológiák fejlődése, és a precíziós orvoslási mozgalom megerősödése hozzásegítette a tudósokat, hogy elkezdjék felrajzolni a fájdalom különféle típusait annak alapján, hogy mi okozza őket, hogyan lehet őket diagnosztizálni, és hogyan lehet megfelelő kezeléseket előírni. De ez még egy olyan terület, amely messze van az elfogadottságtól. Annyit azonban már elért az új hullám, hogy a Nemzetközi Fájdalomkutatási Szövetség 2017-ben meghatározott egy új fájdalomtípust, az úgynevezett nociplasztikus fájdalmat, amelyre az a jellemző, hogy semmilyen ideg- vagy szövetkárosodás nincs a fájó testszövetekben. Azért volt fontos ez a meghatározás, mert könnyebben juthatnak segítséghez az érintettek tömegei az olyan meghatározhatatlan eredetű krónikus fájdalmakat okozó betegségek esetében, mint a fibromyalgia .
A fájdalom taxonómiája
A fájdalom alapvetően három kategóriába sorolható: nociceptív, neuropátiás és nociplasztikus. (A "noci-" latinul azt jelenti, hogy "ártani".) A nociceptív fájdalom gyulladásból vagy a szövetek közvetlen károsodásából származik. Amikor például egy vasmarkú emberrel rázunk kezet, a fájdalomérzékelő idegek reagálnak az ujjainkat érő nyomásra, és azonnal üzeneteket továbbítanak a gerincvelőbe, majd tovább az agyba, ahol megszületik a "jujj" válasz. Ez a fajta kellemetlenség legtöbbször rövid ideig tart (persze megjegyezzük magunknak, hogyan ropogtatta meg a kezünket), de aztán el is felejtjük. A krónikus fájdalomnál azonban nem jön gyorsan az enyhülés. Például osteoarthritis esetén, amikor az ízületi porc elkopik, az az inak és szalagok megfeszülését okozza, a rheumatoid arthritisnél pedig a folyamatos gyulladása okoz tartós fájdalmat.
A neuropátiás fájdalom ezzel szemben akkor fordul elő, amikor a fájdalomérzékelő idegek megsérülnek vagy irritálódnak, így az agyba egy "ez így nagyon rossz" jelzés indul. A fájdalomnak ez a típusa jellemzően akkor jelenik meg, ha valamilyen sérülés vagy betegség, például diabétesz vagy övsömör van a háttérben. Előállhat ez a helyzet idegbecsípődéskor, például a carpalis alagút szindróma esetén, amikor a csukló idege megszorul. Ez gyakran hosszú időn át megmarad, kivéve, ha a károsodást helyreállítják.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A nociplasztikus (tehát az újonnan elnevezett) fájdalomtípust nem nyilvánvaló gyulladás vagy sérülés váltja ki. A jelenség ahhoz hasonlítható, mintha a fájdalom potméterét túlságosan feltekerték volna, méghozzá nem a fájdalom keletkezésének helyén, hanem attól távolabb. Úgy tűnik, hogy a nociplasztikus fájdalom a központi idegrendszernek abban a részében jelentkezik - az agyban vagy a gerincvelőben -, amely fogadja, továbbítja vagy feldolgozza a "Jujj!" jeleket. Ezek az idegek hibásan tüzelni kezdenek, és fájdalomérzetet keltenek, annak ellenére, hogy erre nincs semmi ok. A probléma helye, a központi idegrendszer miatt Dan Clauw, a michigani fájdalomközpont igazgatója ezért ezt a jelenséget "centrális szenzibilizációnak" hívja. Erre klasszikus példa a fibromyalgia, amely olyan fájdalmat okoz, mintha az az izmokból, inakból és ízületekből származna, annak ellenére, hogy a valódi probléma az agyban vagy a gerincvelőben van.
A képet tovább bonyolítja, hogy egy embernek többféle fájdalma is lehet. Emiatt a fájdalom besorolása nem egyszerűen egy elméleti feladat, hanem az osztályozásnak segítenie kell, hogy a betegeket megfelelően kezeljék. Ha például egy beteg krónikus térdfájdalommal küzd a fájdalom típusától függően másféle kezelésre szorul. Amennyiben a probléma nociceptív, gyulladáscsökkentő kezelés vagy térdműtét segíthet. De ha a probléma a központi idegrendszert érinti, akkor ezek a beavatkozások valószínűleg nem fognak javítani a beteg állapotán. Jobb lenne olyan gyógyszereket alkalmazni, amelyek közvetlenül befolyásolhatják a központi idegrendszert. Néhány antidepresszáns például az agy kémiai hírvivőire, a neurotranszmitterekre hat, amelyek részt vesznek a fájdalom létrejöttében. Ezért, ha megváltoztatják a jelzésüket, akkor az agy nem a fájdalmat kiváltó "Jujj!" üzenetet fogja megkapni.
Az olyan nem gyógyszeres kezelések, mint például az akupunktúra és a kognitív viselkedésterápia szintén segíthetnek, mivel befolyásolják az agy fájdalomérzékelését. Az akupunktúra például megnöveli az agyi receptorok elérhetőségét, amelyek a test természetes fájdalomcsillapítóira reagálnak. A JAMA Internal Medicine folyóiratban egy közelmúltban végzett, több mint 6000 opioidot szedő embert érintő elemzés azt találta, hogy az olyan kezelések, mint a meditáció, a hipnózis és a kognitív viselkedésterápia mérséklik a fájdalmat és csökkentik az ellenőrzésükhöz szükséges gyógyszeradagokat.
A kihívás az, hogy nincs olyan egyszerű vérvizsgálat vagy röntgen, amely megkülönbözteti az egyik fájdalomtípust a másiktól. "Nincs egyetlen olyan mérőszám, amely önmagában a fájdalmat kifejezhetné. Több összetevőből felépülő kompozit mutatóra van szükségünk" - mondja Clifford Woolf harvardi neurobiológus, fájdalomkutató.
Fájdalomcsillapítás személyre szabva
Annak előrejelzése, hogy kinek lehet hasznos egy adott kezelés, hatalmas különbséget eredményezhet nemcsak az egyes betegek esetében, hanem az új fájdalomcsillapító gyógyszerek klinikai tesztelésében is. Ha a tudósok a tesztben érintett betegek csak egy kis részénél érzékelik, hogy a fájdalomcsillapító hat, akkor az a gyógyszer bukottnak tűnhet, még akkor is, ha a hatóanyag a betegek egy csoportja számára maga volt a csoda.
A jövőben talán olyan módszereket alkalmaznak a krónikus fájdalom meghatározására, hogy a tudósok elemzik a betegek kis bőrmintáinak idegvégződéseit, míg mások a genetika krónikus fájdalomban betöltött szerepét igyekeznek tisztázni. Akár még az egyszerű kérdőívek is segíthetnek a fájdalom típusainak azonosításában, hogy olyan gyógyszereket írhassanak fel, amelyek az adott beteg fájdalmának sajátos "dallamára" reagálnak. Tíz éve ez még teljesen lehetetlennek tűnt. Tíz év múlva talán ez lehet az általános gyakorlat.
Legjobban: