A Beteg (nevezzük így az egyszerűség kedvéért) valóságos személy. A SARS-CoV-2 vírus által komolyan veszélyeztetett csoportba tartozik, hiszen a férfi elmúlt 60 éves és kissé elhízott. Ugyanakkor nem cukorbeteg, nincs probléma a keringésével, a vérnyomása és a laborértékei alapjában véve megfelelőek. Ráadásul általában óvatosan viselkedik, gyakran mos kezet, és ha kell, maszkot is visel. Szeptemberben azonban a késő nyári időben nyoma sem volt még az újbóli koronavírus-veszélynek, így teljes biztonságban érezte magát a tavasszal megkapott két Szputnyik-oltás miatt. Innen viszont vegye át a szót maga a Beteg és számos tanulsággal szolgáló betegségnaplója.
1. nap
Élveztük a balatoni nyárutó lágyan melengető napsugarait, csendjét, tiszta levegőjét és a home office nyújtotta szabadságot. A világért sem mentünk volna vissza a fővárosba, ha nem lett volna szükség a lejárt jogosítványom cseréjére . A szükséges labor- és orvosi vizsgálatok rendben lezajlottak, megkaptam a papírt az alkalmasságról. Este a vidéki piacon beszerzett zöldségekkel feldobott vacsora fenséges volt. (Még nem tudtam, hogy a következő hetekben ez lesz az utolsó igazán pozitív élményem.) Éjszaka arra ébredtem, hogy rendkívül magas lázam van és időnként ráz a hideg. Egy lázcsillapító reggelre lejjebb nyomta a hőmérsékletem. Egészen jól éreztem magam. Benyeltem valami vírust a rendelőben - gondoltam, de némi bosszankodás után elfogadtam a helyzetet.
2. nap
A lázam 38 fok körül volt napközben is, de nem éreztem annyinak. Még jó volt az étvágyam, de elkezdett fájni a torkom, így az étkezés is nehezebbé vált. Az orrom viszont egyáltalán nem folyt. Ezt elég különösnek találtam, de úgy voltam vele, hogy egy kellemetlenséggel kevesebb. Elkezdtem a szokásos kúrát teázással, megfázás és torokfájás elleni szerekkel. Közben átköltöztem a "betegágyba", ahol minden a kezem ügyében volt, és kisebb esélye volt, hogy megfertőzöm a feleségemet, aki belekezdett az ápolási hadműveletbe, jól tudván, hogy miként juttathat át a leggyorsabban a szenvedős napokon.
3. nap
Megjött a köhögés, és a torokfájás is egyre vadabbá vált. Először arra gondoltam, hogy a köhögéssel kiáramló levegő (amely akár 110 km/h sebességet is elérhet ) tovább károsítja a torkom amúgy is megviselt bélését, és emiatt növekedett meg a fájdalom. Az egész napot végigkrahácsoltam, a köptető sem sokat segített. Éjszaka már borzalmasan fájt a torkom. Igazat adtam a körzeti orvosnak, aki azt mondta, hogy rengeteg vírus terjed mostanában, és a torokgyulladás is járványos. Alig aludtam valamit, de valahogy eljött a reggel 6 óra, amit alig vártam, mert az már a nappal határa, amikor valahogy az ember könnyebben érzi magát.
4-5-6. nap
A köhögés egyre rosszabb lett, egy nap alatt megtöltöttem egy kisebb nejlonzacskót a teleköhögött papírzsebkendőkkel. Úgy tűnt, hogy ez a mélypont, amit helyesebb inkább a meder aljának nevezni, mert lesüllyedtem oda és napokig tehetetlenül vergődtem odalent. Napközben bámultam a tévét, igyekeztem zenét hallgatni, böködtem a telefonomat, de minden fárasztó és kiábrándítóan depresszív volt. Éjszakára a torkom annyira bedagadt és fájt, hogy már egy korty vizet sem tudtam lenyelni. És ez az állapot három napig fennmaradt. A végén már komolyan tartottam tőle, hogy a dehidratáltság elkerülésére infúzióra lesz szükségem. A harmadik nap végére aztán annyit enyhült a helyzet, hogy kortyonként tudtam inni. Még egy nap kellett, hogy egy falatot képes legyek lenyelni. De további napokig joghurton, kefiren, vízen, teán és gyümölcslén életem.
Mindeközben a köhögésem egyre rosszabb lett. Már nem száraz köhögés volt. A tüdőm komolyan szörtyögött, bugyogott és világosan elkülönült két góc a torkomban és a mellkasomban. A kiáramló levegő annyi fájdalmat okozott, hogy kitaláltam egy technikát, amivel mérsékelhetem ezt a hatást. A kögögési rohamokat "ajjajaj" meg "végem van" és "ezt nem bírom már sokáig" mormogásokkal kísértem, egyfajta farkat illesztve az egyébként sem épületes hanghatásokhoz a levegő lassítása érdekében. Ilyenkor az egyik köhögés vége nem váltott ki újabbat. Feleségem szerint ezt a szöveget volt a legborzalmasabb hallgatni még egy másik szobából is. Próbáltam megnyugtatni, hogy a helyzetem nem olyan rettenetes, és alapvetően jól lennék, ha nem gyötörne ez a borzalmas köhögés. Nem nagyon hitt nekem.
A nappalok még csak elteltek, de az éjszakák tényleg kegyetlenek voltak. A köhögéssel járó fájdalom az általam eddig megélt skála tetejét verdeste. A tudat pedig, hogy ez újra és újra ismétlődni fog, igazán rémisztő volt. Az állandó köhögési inger miatt a rekeszizmomba mintha egy bekapcsolva felejtett dugattyú mozgott volna, és komolyan kellett koncentrálnom, hogy ne törjön ki újabb és újabb fájdalmas köhögéssorozat. Addigra már rájöttem, hogy az egyetlen egyensúlyi pont, ha ülök a matracon. Elég szűkre szabott pozíció volt, mert amint elbillentem kicsit, már jött is a szédelgés vagy a köhögés. Bár a lábam és hátsóm rendszeresen elzsibbadt , és nehéz volt tartani magam, de ebben a helyzetben azért pihenni is tudtam, olykor pedig annyira elfáradtam, hogy vissza tudtam feküdni, s aludtam egy kicsit. De csak egy órát vagy felet, mert a fájdalmas tortúra újra és újra megismétlődött. Egy-egy korty víz segített egy kicsit. Különben mintha kiléptem volna a téridőből egy nagyon magányos sötét fájdalmakkal bélelt burokba, ahol létezésem tudatosan elérhető minimumán pihegve vártam, hogy üssön a reggeli 6 óra, amikor visszatérhetek önmagamhoz.
7. nap
Komolyan enyhült a torokfájásom, és lázcsillapítóval a hőmérsékletem is visszacsúszott a napközbeni normális tartományba, és csak este szökött fel megint. Gyógyulok végre - gondoltam. Felhívtam a körzeti orvost, aki ennek ellenére azt mondta, hogy ideje elkezdenem az antibiotikum szedését. Illetve beutalt mellkasröntgenre , hogy lássuk mi a helyzet. Elég jól éreztem magam hozzá, hogy elmenjek a rendelőbe, ahol el is készült a felvétel. Amikor az orvos a kezembe nyomta a leletet, a lelkemre kötötte, hogy még most menjek vissza a körzetihez. A papíron az állt, hogy feltételezhető a covidos tüdőgyulladás. Felhívtam a körzeti orvost, aki azonnal kiírt PCR-tesztre.
Aznap este a feleségem gyógyító zöldséges csirkelevest főzött, ami többnyire valóságos elixírként működött eddig. De most csak kellemetlen zsíros ízét éreztem. Remek látvány volt, és kényszerrel legyűrtem belőle fél tányérnyit, hátha segít. Láttam ugyan, hogy a szemem is bepirosodik, a fülem is fütyült a szokásos tinnitusz hangerejének sokszorosával, de a delta variánsra utaló tünetek ellenére még mindig nem igazán hittem, hogy ez covid lehet.
8. nap
Egészen jól voltam, mintha a betegséget sikerült volna magam mögött hagyni. Este hétre kaptam időpontot a PCR-tesztre . A tesztközpontként szolgáló mentőállomás elhanyagolt épülete éppen olyan vészjósló volt, mint maga a kór, amelynek szűrését itt nagyüzemben végzik. A teszteket gyorsan és nagyon profi módon levették. Nem kellemes, de nem is hosszú procedúra. A gyorstesztem negatív lett. Hurrá! - gondoltam. Mégsem vagyok covidos.
9. nap
A közérzetem bizonytalan volt. Hőemelkedés egész nap, láz este. Száraz köhögés, köhögés, köhögés. Az ízeket össze-vissza éreztem. Főleg az édes és a keserű dominált mindenben. A finom illatok és ízek érzékelése semmivé foszlott. Egyre erősebbé vált a légszomjam .
10. nap
Az EESZT-ben végre megvan a PCR-teszt eredménye. Covid pozitív. Felhívom a körzeti orvost, aki közli velem, hogy ő is most akart feltárcsázni, mert karanténba kell vonulnom a feleségemmel együtt. Mivel elég jól vagyok, az antibiotikumkúrán és a mellé szedendő probiotikumon kívül más gyógyszert nem tart indokoltnak. Megkapom, hogy mikor kell jelentkeznem a karanténidőszak letelte után. Az antibiotkum miatt megjelent a szőrös nyelv , ami a mikrobiom elpusztulása miatt kialakuló betegség. A nyelvem tényleg csúnyán bebarnult és irritált. Kellemetlen, de találkoztam már ilyennel. Elmúlik a probiotikum és a színes étkezés hatására. Sok gyümölcs, zöldség miegymás kell, meg kitartás és szájápolás.
11-14. nap
Újra minden nagyon nehéz. Mintha a covid visszalopózott volna egy második menetre. Az állandó légszomj elég deprimáló hatással van az emberre. Újra olyan fáradtnak érzem magam, mint a betegség első szakaszában, amikor a zuhanyzást követő törölközés is szinte kivitelezhetetlenül megerőltetőnek tűnt. A fürdéshez azonban ragaszkodom. A meleg pára valahogy megkönnyíti a légzést, és a meleg víz segít relaxálni egy kicsit. Az éjszakák azonban már jobbak. Egyre hosszabb szakaszokat tudok aludni, mert nem ébreszt fel a köhögés. Már nem óráról órára töltöm el az időt reggelig, hanem pár etapban. Közöttük kimegyek a mosdóba, iszom egy pohár vizet a konyhában. Próbálok szabadulni a totális betegléttől.
Nappal azt veszem észre, hogy a gondolataim kezdenek elkalandozni a pillanatnyi túlélésről. Furcsa felfedezéseket teszek a gondolkodásról. Ami normálisan helyzetben triviális, az most szétszálazódik. Még az olyan egyszerű problémák esetében is, mint a vízivás. Ezen nem szoktunk sokat gondolkodni. Megyünk, megtöltünk egy poharat és lehajtjuk. Most azonban külön szálon szaladnak a gondolatok a pohár, az ásványvizes palack, a víz kitöltése és elkortyolása felé. Mintha egy pászmába font drótköteg szálai kibomlanának és szabadon lengedeznének. A végrehajtáshoz ezeket újra össze kell fogni.
15-16-ik és további napok
A gondolataim rendeződtek. Tudok már dolgozni. Nem sokat, mert a koncentrációm hamar elillan. De határozottan javulok. A légszomjam enyhült. Újra tudok mélyebb levegőt venni, de fájdalmas teleszívni levegővel a mellkasom. Újra megjött az étvágyam. Gondoltam, hogy a hatkilós fogyás egy része visszajön majd. Pedig jobb lett volna még ugyanannyit leadni, persze nem ilyen fájdalmasan. Talán ez bekövetkezik, mert az ízekkel továbbra is bajban vagyok . Végigkóstolva mindent egyelőre úgy néz ki, hogy a lefinomabb dolgokat veszítettem el. A legjobb borok és másféle italok nyomokban sem emlékeztetnek arra az élményre, ami a fejemben él. Nem érzem pontosan a sósságot sem, ami szintén elég bajosnak tűnik. Mindennek megvan a törzse, de a finomság, egyediség helyén csak az űr van, a semmi. Mindehhez pedig végtelen fizikai fáradság társul. Mintha minden reggel lefutottam volna egy maratont. Kicsit még szédülök is. De érzem, hogy napról napra jobban vagyok és több az erőm.
A feleségem azt mondta, hogy soha nem látott még ennyire betegnek. Furcsa módon én nem éreztem magamat különösebb veszélyben, bár utóbb belátom, hogy a dolgok fordulhattak volna rosszabbra is. A vakcina alighanem az életemet mentette meg. Persze ezt nem tudhatom biztosan. Az élmény - amikor meg akartam fogalmazni magamnak, hogy milyen is volt valójában - arra hasonlított, mint amikor egy horrorfilmben az áldozat egy éjszakai úton téblábol, aztán feltűnik egy száguldó kamion a semmiből és elcsapja, átmegy rajta, de nem szakadnak le a tagjai, sőt valahogy túléli az egészet. Durva dolog. És tanulságos élmény, amit senkinek sem ajánlok. Ma már abban is biztos vagyok, hogy még hetekbe vagy hónapoba telik, mire ezt a betegséget végleg magam mögött hagyom. Remélem, hogy a hosszú Covidhoz nem lesz szerencsém.
Végső megjegyzés
Ez is érdekelhet
Hogyan kaptam el a Covidot? Próbáltam felidézni, de nem jutottam túl messzire. A Balatonon már alig volt ember, aki átadhatta volna. Talán egy rosszul elmosott pohár vagy evőeszköz volt a közvetítő egy vendéglátó helyen. Ki tudja?! Hogyan betegedhettem meg ennyire két oltás ellenére? Talán a torokgyulladás volt az első, amit elkaptam, és a legyengült immunrendszerem kihasználva támadott a lappangó Covid. Ez is csak azt mutatja, hogy senki sincs teljes biztonságban, még akkor sem, ha egészséges és be van oltva, illetve éppen nem tombol a járvány. Jó észben tartani, hogy a veszély - az eredeti vuhani vírusnál sokkal fertőzőbb delta variáns miatt - mindenki számára lényegesen nagyobb lehet, ha a környező országokban már látható negyedik hullám megérkezik.
Legjobban: