Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, el kell fogadnunk magunkat. Mindenkinek van valamilyen elképzelése róla, hogy optimális esetben milyen szeretne lenni. Arról is van fogalma, hogy ehhez képest a valós lehetőségei mit engednek meg. Az önértékelés abban segít, hogy közelebb kerüljünk az optimális és elégedettséget eredményező állapothoz. Nem lehetünk magasabbak például, mint amekkorára nőttünk, de testtömegindexünk (BMI) a legtöbb esetben attól függ, hogy képesek vagyunk-e rávenni magunkat a megfelelő táplálkozásra és testmozgásra. Nem biztos, hogy a legjobban forog a nyelvünk, de tudásunk gyarapításáért sokat tehetünk. Az önbecsülésünk mércéjéül szolgáló célok igen sokfélék lehetnek: fontos, hogy reálisan állítsuk fel ezeket, különben lehet, hogy nem kapunk tiszta képet a teljesítményünkről, ami olyan mértékig megzavarhatja az önképünket, hogy már a fizikai egészségünknek is a kárára mehet.
Kristin Neff, az önkép kutatója szerint az önértékelésnek (azaz hogy tartjuk magunkat valamire) három eleme van:
- A tudatos jelenlét, amelynek része a negatív gondolatok, érzelmek és tapasztalatok érzékelése, de megítélésük vagy a miattuk érzett aggodalom nem.
- A hétköznapi emberiesség - vagyis annak elismerése, hogy mindnyájan tökéletlenek vagyunk és mindannyian szenvedünk.
- Az önmagunkkal szemben gyakorolt kedvesség, amikor is jól bánunk saját magunkkal, amikor emberi hiányosságainkat megtapasztaljuk.
Az önértékelés ellentéte az érzelmi reaktivitás, elszigeteltség, az önelítélés és az egészségtelen perfekcionizmus, amelyek mindegyike depresszióhoz, stresszhez és az életminőség csökkenéséhez kapcsolódik - olvasható a The Washington Post cikkében.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Kapcsolat a stresszhez
Egy 2017-es tanulmány , amely a Health Psychology Open folyóiratban jelent meg, megállapította, hogy a jobb önértékelésű emberek jobban kezelik a stresszt - kevésbé mutatnak fizikai stresszválaszokat -, ha nagy forgalomban vezetnek, vitatkoznak a házastársukkal, vagy nem kapnak meg egy álláslehetőséget. Sőt kevesebb időt töltenek a stresszes események újbóli felidézésével, az azokon való rágódással. Ez azért fontos, mert a krónikus stressz nem csak közvetlenül károsítja az egészséget. A stresszre adott fizikai válaszok közé tartoznak a vérnyomás és a vércukorszint kiugrásai és az immunrendszer elnyomása is. De ha valaki erősen reagál a stresszre, nagyobb valószínűséggel használ egészségtelen, rövid távú kezelési megoldásokat, mint amilyen a dohányzás vagy az érzelmek oldása evéssel vagy alkoholfogyasztással.
A tanulmány azt is megállapította, hogy a helyes önértékelésű emberek nagyobb valószínűséggel fogadják el az egészséget támogató magatartásformákat, és fenntartják azokat még akkor is, ha nem tűnnek rövid távon kifizetődőnek. Ez különösen fontos lehet az egészséggel kapcsolatos negatív események, például a sérülés, a betegség vagy a csalódást okozó laboratóriumi eredmény megtapasztalása esetén, hiszen a negatív érzelmek - a félelem, a frusztráció és a csalódás - eluralkodhatnak a hatásukra. Ez a hozzáállás azonban segít abban, hogy továbbra is jól gondoskodjunk önmagunkról ahelyett, hogy letörnénk.
Az önértékelést gyakran önzésnek, lustaságnak vagy engedékenységnek gondolják, de semmi sem lehet távolabb az igazságtól. Azok az emberek, akik másokról gondoskodnak - természetük vagy a körülményeik miatt - gyakran nehezen tudnak olyan "együttérzést" tanúsítani önmagukkal szemben, amelyet másoknak megadnak. A többi emberrel való kapcsolat azonban az önértékelés központi eleme, így ahhoz, hogy másoknak adni tudjuk, magunknak is adni kell.
Akik örökké a tökéletesre törekszenek, lehet, hogy attól félnek, hogy ha túl kedvesek önmagukhoz, akkor semmit sem fognak elérni. Csakhogy az önmagunk jólléte érdekében tett lépések hosszú távon fenntarthatóbbak azoknál a rövid távú reakcióknál, amelyeket a perfekcionisták azért alkalmaznak, mert elfogadhatatlannak tartják az utat, amelyen haladnak. Például nem azért mennek el sétálni, mert jólesik, hanem mert kell. Így nehéz sikerélményt elérni, mert még a pozitív dolgok is leküzdendő feladatként jelennek meg.
Az önértékelés és a változások
A kutatások azt mutatják, hogy az önértékelés növelheti a motivációt a változásra, valószínűleg, mert lehetővé teszi számunkra, hogy objektív módon értékeljük a fejlődési lehetőségeinket, és az önostorozás veszélye nélkül változtathassunk. Tegyük fel, hogy egy beteg 2-es típusú diabétesszel él, és a legújabb vérvizsgálat azt mutatja, hogy nem kezelte jól a vércukorszintjét! Az önértékelés segít abban, hogy ezt az információt használva változtatásokat végezzen a jobb kontroll elérése érdekében. Az önkritika viszont bénítólag hathat, ami megakadályozza a változtatást: a szégyen például gátolhatja a visszatérést az orvoshoz, ez a folyamat pedig könnyen nagyobb egészségi problémához vezethet.
Az önértékelés mindig azzal kezdődik, hogy kellő figyelmet szentelünk önmagunknak. Kíváncsivá kell válnunk saját gondolkodásunk és gondolataink iránt, de semmiképpen sem érdemes ítélkezni magunkon, mert az önostorozás, a túl kemény önkritika csak sérüléseket okoz, de nem visz közelebb a megoldáshoz. Előfordul, hogy hibázunk, de együtt kell élnünk a tetteinkkel, a döntéseinkkel, emiatt pedig szükség van a megbocsátására. Utóbbi nem azonos az önfelmentéssel, ami egyben azt is jelentené, hogy a hibát eltagadnánk, kijavítására pedig nem tennénk erőfeszítést. Holott a hibáink kijavítása jelentősen képes megemelni az önbecsülésünk szintjét. Jóllétünk fenntartása érdekében azonban a hétköznapokban úgy mutathatunk kedvességet önmagunk felé, ha az elmét és a testet egyaránt ápoló tevékenységeket végzünk. Időt szánunk a sétára, sportolunk vagy jógázunk, elkészítünk egy értékesen tápláló és finom ételt. Azaz olyan dolgokkal foglalkozunk, amelyek örömöt hoznak, mint egy regény olvasása, a kert rendben tartása, a kedvenc zenék hallgatása vagy a baráti kapcsolatok erősítése is a számunkra fontos emberekkel.
