A diszfunkcionális állásban való munka számos okból rettenetes lehet: tisztázatlanok az elvárások, irreális a munkamennyiség, zsarnokoskodik a főnök, "mérgezőek" a munkatársak stb. Ráadásul a rossz munkahelyen dolgozók az őket érő inzultusokon túl más módon is megfizetnek, s ezt sokan fel sem fogják. Ha elég hosszú ideig maradnak ugyanis egy ilyen mérgező környezetben, az teljesen kitérítheti őket az elfogadott társadalmi értékrend határai közül. Azaz gyakran elfogadnak már olyan dolgokat is, amelyeket egyáltalán nem kellene tűrniük: például a tisztességtelen fizetés, a kiabálás vagy a megalázás más módjai. E normák elfogadása aztán árnyékként követheti őket a következő munkahelyükre is, ahol így már eleve kiszolgáltatottan érkeznek meg.
A munkahelyi nyomás miatti stresszt sokan egyszerűen csak magukba fojtják és gyakran máskor robbannak, például otthon. Ha valaki olyanokkal kezd el indokolatlanul kiabálni, vagy gonoszkodni - például a hozzátartozóival - akiktől nem számít visszatámadásra, ideje, hogy elgondolkodjon a magatartási problémája forrásán. Már ha észreveszi, hogy a munkahelyi mérget már ő maga is tovább terjeszti. Persze van, aki helyben lerendezi a frusztrációját.
Rutinszerű elleségeskedés
Allison Green amerikai munkaügyi tanácsadó a Slate magazinban gyűjtött össze egy csokorra valót azokból az esetekből, amikor az általa munkahelyi poszttraumás stressznek nevezett jelenség maradandó nyomot hagyott, sőt tettlegességbe csapott. Egy alkalmazott például arról számolt be, hogy az irodában, ahol dolgozott meglehetősen rossz volt a légkör és rutinszerű az ellenségeskedés . A munkatársak nem igen törődtek egymással, s ebben a főnöküknek is része volt. Egy alkalommal, amikor az illető be akart lépni egy ajtón (miközben az egyik keze tele volt iratokkal, a másikban meg egy bögrét szorongatott), a főnöke elállta az útját, s nem volt hajlandó odébb mozdulni. Mire az alkalmazott a beszámolója szerint tehetetlen dühében megharapta az őt semmibe vevő irodavezetőt. Később a harapást a főnök és a külső szemlélők is úgy értékelték, hogy ez ebben az irodában minimális súrlódás volt, és igazán nem volt nagy ügy.
Az ellenséges légkör arra tanítja meg az embereket, hogy ne a problémák megoldásával foglalkozzanak, hanem kerüljék el a konfliktusokat , húzzák ki magukat a felelősség alól. A magyar nyelvben erre van egy igen érzékletes kifejezés, amely szerint az emberek ilyen környezetben arra éreznek késztetést, hogy sunnyogjanak. Megértik ugyanis, hogy a probléma hibát feltételez, s a legkisebb hibából is lehet nagyot kreálni, s valakit földbe döngölni vele. Azaz nem a racionalitás uralkodik, hanem a rosszindulat, amely a környezet és a kapcsolatok fő vonásává válik.
Ez megnyilvánulhat abban is, hogy a javaslatokat, megoldási ötleteket negatív kommentekkel vagy értelmetlen kérdésekkel diszkreditálják, megakadályozva az értelmes diszkurzus kialakulását. Aki pedig felvetette az ötletet ebben a közegben egy idiótának érezheti magát, akiről hamarosan azt is bebizonyíthatják, hogy érdemtelen a fizetésre, az előléptetésre, de akár csak egy komolyabb megbízásra is. Aki elég fogékony az effajta agresszióra , örökre beleszorulhat az alkutya szerepébe függetlenül a képességeitől, tehetségétől, felkészültségétől. Jobb, ha innen menekül, amíg az önértékelése nem szenved kárt. Az önbizalom ugyanis egy ilyen élmény után nem mindig könnyen áll helyre.
Extrém bizalomhiány
A diszfunkcionális munkahelyek egyik jellegzetes vonása az extrém bizalomhiány, amely többnyire a főnöktől ered. Vajon mit csinálnak az alkalmazottak a munkaidőben, tényleg dolgoznak, vagy csak neteznek? Vajon, aki beteget jelentett tényleg lázasan fekszik otthon? Vajon az egy teambe szervezett emberek nem klikkesednek, és próbálnak maguknak több hatáskört szerezni? És a paranoid kérdéseknek se vége, se hossza. Persze a kérdéseket ellenőrzés követi, ami a beosztottak számára egy idő után rendkívül nyomasztóvá válhat, hiszen állandó megfigyelés alatt érzik magukat, s emiatt sérül a méltóságuk, a szuverenitásuk , s növekedni látják a kiszolgáltatottságukat.
Mit lehet tenni az ilyen hatások ellen? Ha lehetséges, ki kell lépni a mérgező környezetből, mert Allison Greennek igaza van, ez akár PTSD -hez hasonló tüneteket is okozhat. De mielőtt elhatalmasodna ez az állapot, érdemes védekezni. Össze kell hasonlítani a munkahelyi állapotot az iparágban tapasztalható általános normákkal, s azokra hivatkozva visszautasítani az inzultust vagy nyomást okozó állapotokat. Ha a diszfunkcióra mégis úgy válaszol, hogy megváltoztatja munkamódszereit - például elfojtja a kezdeményezést, nem beszél a problémákról, vagy egyszerűen "kikapcsolja" a hatásokat és megpróbálja kibekkelni a helyzetet - azért nem árt felidézni, hogy e stratégiák működőképessége munkahelyspecifikus. A következő állásban tehát aktívan kell módosítani a munkahely iránt támasztott elvásárokat.
Legjobban: