Fontosabb lett a család. Mutatjuk, mit jelent ez

Egyre többen érzik úgy, hogy a munkaidejük a magánéletük rovására megy, és főleg a járvány kitörése óta összemosódtak a munkánkkal töltött óráink az azt követőkkel.

A két éve kitört pandémia a munkavégzésünkre is komoly hatással volt. A korábban teli irodák hónapokra kiürültek, a dolgozóknak pedig otthon, családi körben kellett kialakítaniuk a munkavégzéshez szükséges körülményeket. Közelmúltban végzett kutatások szerint egyre több ember érzi úgy, hogy a munkaideje a magánéletének rovására megy, és törekszik arra, hogy több időt töltsön a szeretteivel – írja a Psychology Today.

Több időt fordítanának a magánéletükre a dolgozók

Az ausztrál Swinburne University of Technology 2021 januárja és májusa között online felmérést is végzett a témában. Az egyetem munkatársai kvalitatív és kvantitatív adatokat is gyűjtöttek 106 ausztrál alkalmazottól, akik a világjárvány idején otthonról dolgoztak. A felmérés arra keresett választ, hogy az alkalmazottak hogyan osztották be (vagy akarták beosztani) idejüket ebben az időszakban, és mennyi időt fordítottak a munkájukra, a családjukra, baráti körükre, illetve önmagukra. Arra is kíváncsiak voltak, hogy ez az arány változott-e a járvány kitörése előtthöz képest.

otthoni munkavégzés
Egyre többen érzik úgy, hogy a munkaidejük a magánéletük rovására megy. Fotó: Getty Images

Az eredmények szerint az alkalmazottak jelentősen csökkentették a munkára szánt időt a korlátozások alatt, és azt remélték, hogy a járvány lezárultával ez a tendencia tovább folytatódhat. Jelentősen megnőtt ugyanakkor a családra fordított idő aránya ezekben a hónapokban. A férfiak emellett nagyobb arányban jelezték azt is, hogy a munka helyett önmagukra fordítanának több időt.

A világjárvány sok embert arra ösztönzött, hogy csökkentsék a munkaidejüket, a fizetésemelés mellett pedig egyre csábítóbb lett az is egy pozíciónál, hogy mennyi időt kell a gép előtt tölteni. A rugalmas és otthoni munkavégzést is egyre nagyobb arányban választanák a dolgozók, erre azonban a felmérés szerint általános jó megoldások nincsenek: egyesek hosszabb hétvégéket szeretnének, míg másoknak a kora reggeli és késő esti munkavégzés lenne az ideális

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +1 °C
Minimum: -6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, északkeleten azonban változóan felhős időre számíthatunk, utóbbi tájakon hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak. Este észak, északkelet felől elkezd kiderülni az ég. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +3 fok között alakul. Késő estére -8 és -1 fok közé csökken a hőmérséklet. A napokban hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt az érzékeny idegrendszerűek kellemetlen hidegfronti tüneteket tapasztalhatnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra