Komoly betegségek fenyegetik a városban lakókat

A közlekedés okozta zaj a második legnagyobb környezeti probléma az Európai Unióban, ráadásul az egészségünkre is igen komoly hatással van - áll a WHO jelentésében.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO szerint a zajszennyezés szabályozása közel sem megfelelő, pedig a gépjárművek nagyjából ugyanannyi zajt generálnak, mint negyven évvel ezelőtt (a technikai fejlődés ellenére). Ugyanakkor a városok egyre népesebbé válnak, így jóval többen vannak kitéve a zaj egészségkárosító hatásainak. A zajszennyezettség ronthatja a krónikus betegek állapotát, és olyan problémák lehetséges forrása lehet, mint amilyen a stroke, a szívroham, a depresszió , a diabétesz és az alvászavarok.

A szakemberek szerint nincs olcsó és egyszerű módszer a zajszennyezettség megszüntetésére, mint ahogy egyelőre az is kivitelezhetetlen, hogy az emberi fület "elzárjuk" a zaj elől. Egységes fellépéssel és szabályozásokkal azonban csökkenthető a zajszennyezettség.

"Meg kell találni azt a szervezetet, aki vállalja a felelősséget és a program keresztülvitelét. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a zaj csökkentésével egyéb környezetszennyező hatások is csökkenhetnek, így két legyet üthetünk egy csapásra" - mondja Tor Kihlman az alkalmazott akusztika professzora.

A zajterhelés egészségügyi probléma

A szakember három olyan módszert is ajánl, amellyel csökkenthető a zajszennyezés : a csendesebb közösség közlekedési eszközök előnyben részesítése, a járművek sebességének hatékonyabb szabályozása, illetve hatékonyabb várostervezés (amelyben az épületek zajfogóként is működnek).

A zaj egészségügyi hatásai közül a legismertebb a zaj miatt depressziósabbak és stresszesebbek is vagyunk, így annak szabályozása hosszú távú érdek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra