Pénzért, egészségügyi végzettség nélkül adott orvosi igazolásokat

Vesztegetés, illetve már bűncselekmények miatt is eljárás indult egy érdi férfival szemben. A gyanúsított éveken keresztül tevékenykedett egészségügyi vállalkozóként, miközben nem is volt orvosi végzettsége.

Éveken keresztül adott ki jogosulatlanul orvosi igazolásokat egy 63 éves férfi – olvasható a police-hu-n. Mint írták, az egészségügyi végzettséggel nem rendelkező illető megállapodást kötött egy idős orvossal, aki átadta neki az orvosi pecsétjét.

lefoglalt orvosi pecsétek
Éveken keresztül adott ki jogosulatlanul orvosi igazolásokat egy 63 éves férfi. Fotó: PoliceHungary / YouTube

10 ezerért írt egy igazolás

A gyanúsított az elmúlt években a valódi orvos nevében eljárva számtalan beutalót, foglalkozás-egészségügyi igazolást, illetve jogosítványhoz szükséges orvosi igazolást állított ki – többnyire úgy, hogy az érintetteket meg sem vizsgálta. Az orvos aláírását is az iratokra hamisította.

Ezért a páciensektől fejenként 10-16 ezer forintot kért el, amelynek felét odaadta az orvosnak. „Gyakran előfordult az is, hogy a 81 éves orvos kórházban feküdt, miközben a gyanúsított a bűncselekményt elkövette” – jegyezték meg.

A rendőrség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai azonban lebuktatták a párost, és szeptember 18-án – tekintettel arra, hogy lőfegyverrel rendelkezett – a Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el a 63 éves férfit. A lakásán tartott kutatáson igazolásokat, beutalókat és jelentős összegű pénzt foglaltak le” – olvasható a beszámolóban.

Már letartóztatták

B. Pétert őrizetbe vették, valamint gyanúsítottként hallgatták ki vesztegetés, közokirat-hamisítás, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt. Azóta a letartóztatását is elrendelték.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Marad az általában erősen felhős vagy borult idő, de főként keleten lehetnek átmeneti vékonyodások, szakadozások a felhőzetben. Napközben az ország döntő részén megszűnik a csapadék, délután csak kevés helyen lehet kisebb eső, futó zápor, majd estétől dél felől ismételten növekszik a csapadék esélye. Az északi, északnyugati nagy területen kísérhetik élénk, az Alpokalján helyenként erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet hazánk nagyobb részén 12 és 18 fok között alakul, de keleten, délkeleten helyenként pár fokkal melegebb, míg az északnyugati határ közelében hűvösebb is lehet. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Tolna
Legrosszabbul:
Somogy
Kezdjük újra