Az ebola mellett egy legalább olyan veszélyes jelenség ütötte fel a fejét mostanában: a vírustól való páni félelem. Az amerikai Központi Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) jelentése szerint naponta nyolcszáz olyan hívást kapnak, melyben valaki potenciális vírushordozót kíván bejelenteni – ez a szám néhány hete, az első amerikai eset diagnosztizálását megelőzően mindössze 50 volt.
Miért képes akkora pánikot okozni az ebola?
Az ismeretlen dolgoktól jobban félünk – egy olyan dologtól, amelyet nem ismerünk, nem tapasztaltunk még meg, sokkal jobban tartunk, mint valamitől, amivel már találkoztunk. Ha például műtétre készülünk, és az orvosunk részletesen elmondja, mi fog velünk történni, sokkal kevésbé fogunk tartani a ránk váró beavatkozásól. Az ismeretlen, ráadásul igen bizonytalan vírus nagy félelmet kelthet, nemcsak azért, mert eddig még nem találkoztunk vele, hanem azért is, mert még mindig nagyon keveset tudunk róla.
A téves kommunikáció és a bizalmatlanság fokozza a félelmet - ha azok az emberek, akikben meg kellene bíznunk (például egészségügyi szakemberek), nem közölnek velünk elég információt vagy éppen téves információkat osztanak meg velünk, ez szintén fokozhatja a félelmet és a bizonytalanságot. A közösségi média pedig erőteljesen felerősítheti ezt a hatást , hiszen az interneten szinte korlátozás nélkül áramolhatnak az információk, akár van valóságalapjuk, akár nincs.
Minél több hír szól a vírusról, annál jobban félünk tőle – kutatások bionyították, hogy az emberek félelemszintjét nem az határozza meg, hogy valójában milyen veszélyt hordoz magában egy esemény, nem az, hogy mennyit szerepelt az a bizonyos esemény a hírekben. A média felnagyítja a lehetséges veszélyeket , ezért sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk ezeknek, mint amennyire valójában veszélyeztetnek minket.
Minél távolabb történik valami, annál kevésbé félünk tőle – a fizikai távolság képes pszichológiai eltávolodást generálni. Hiába olvasunk tehát arról, hogy Nyugat-Afrikában több ezer ember fertőződött meg és rengetegen haltak bele a betegségbe, kevésbé érezzük magunkat érintettnek, mint ha egyetlen európai esetről hallunk.