Rusvai Miklós: itthon is meg fog jelenni a majomhimlő

A virológus szerint Európában, így Magyarországon sem kell járványos terjedésre számítani, de behurcolt esetek biztosan lesznek.

A majomhimlő veszélyes változata terjed főként Közép-Afrikában, ráadásul gyógyszer sincs ellene, a leghatékonyabb védekezés így az oltás marad – mondta el az Inforádióban Rusvai Miklós. A víruskutató kiemelte: ott kellene védekezni, ahol a járvány jelenleg is súlyos áldozatokat szed, mert így lehetne megakadályozni, hogy esetleg más országokban is szétterjedjen. 

majomhimlő
A majomhimlő jellegzetes bőrtüneteket okoz. Fotó: Getty Images

Nehéz célba juttatni a vakcinát

Több mint 19 afrikai országban 48 ezer feltételezett megbetegedés történt, ezernél is többen meghaltak, de valószínűsíthetően ezek a számok még emelkednek. Rusvai Miklós szerint két akadálya is van annak, hogy az oltásokkal visszaszorítsák a megbetegedés terjedését. Az egyik, hogy a vakcina drága, a másik nehézség pedig, hogy a vakcinát célba is kell juttatni, de az érintett országokban gyakoriak a polgárháborúk.

A víruskutató szerint a korábbi évekhez képest rendkívüli mértékben megnövekedett az esetszám, ráadásul ez most a betegségnek egy súlyosabb változata. A legújabb változat tekintetében ugyanis akár tízszázalékos halálozással is lehet számítani.

A szakértő azt nem tartja indokoltnak, hogy európai országok határzárat vezessenek be, mert Európában eddig két eset volt idén az egyes típusú, súlyosabb megbetegedést okozó majomhimlőből: egy Svédországban, egy pedig Németországban.

A ragályozó képessége nagyon alacsony ennek a vírusnak, nem arról van szó, hogy valaki eltüsszenti magát a villamoson, mint a Covid vagy az influenza esetén, és akkor többen megfertőződnek. Szoros, személyes testi kontaktus kell, és főleg az elváltozásokból szivárgó folyadék terjeszti a ragályt

– magyarázta a műsorban Rusvai Miklós.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +7 °C

Nagyrészt felhős, délen, délnyugaton borult idő valószínű, de az északkeleti, majd délután az észak-dunántúli tájakon is szakadozott lehet a felhőzet, rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. A délnyugati, déli megyékben többfelé várható eső, zápor, helyenként kiadós mennyiségű csapadék hullhat. Továbbá a nyugati és keleti határvidéken is előfordulhat helyenként gyenge csapadék. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között alakul, a déli csapadékos tájakon lesz a leghűvösebb. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Borsod-Abaúj-Zemplén
Legrosszabbul:
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kezdjük újra