WHO: meg lehet fékezni a veszélyesebb majomhimlő-variánst

A majomhimlő (mpox) új vírusvariánsának elterjedését meg lehet fékezni - hangsúlyozta pénteken Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

Mint mondta, globálisan összehangolt erőfeszítésre van szükség a majomhimlő vírusának új változatával, a Klád Ib-vel szembeni fellépéshez. Egyben egy erre vonatkozó tervet jelentett be, amelynek megvalósításához fél év alatt legalább 135 millió dollárra (48 milliárd forint) lesz szüksége az Egészségügyi Világszervezetnek.    

"Hadd legyek világos: ezt az új mpoxjárványt kordában lehet tartani és meg is lehet állítani" - mondta Tedrosz a WHO tagállamaihoz intézett beszédében, amelyet később az X-en is közzétettek. "Átfogó és összehangolt nemzetközi fellépést igényel a válasz e komplex problémára" - tette hozzá.    

A WHO augusztus 14-én nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el a Klád Ib terjedése miatt, mert a szakemberek szerint ez a változat fertőzőbb és súlyosabb megbetegedést idézhet elő a korábban ismerteknél. Európában eddig mindössze egy behurcolt esetről tudnak, a kontinensen továbbra is a Klád II változat a domináns.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +11 °C

Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Észak-Dunántúlon azonban kevésbé felhős, napos tájak is valószínűek. Az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső, a csapadéknak északnyugaton a legkisebb az esélye. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél, melyet helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg északnyugaton magasabb értéket is mérhetünk. Késő estére 11 és 17 fok közé hűl a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra