Tóth-Berhát
Kata negyvenegy éves, eredeti szakmáját tekintve kommunikációs szakember és művelődésszervező.
Gödöllőn él férjével és négyéves kisfiával, Leventével. Az egyetemi évek után
külföldön próbált szerencsét, ahonnan négy év után hazatért, majd ismét belevetette
magát a munkába.
Semmire
nem tudtam nemet mondani: reggeltől késő estig, sőt még hétvégéken,
ünnepnapokon is dolgoztam. Egyáltalán nem kíméltem magam. Nem vettem észre azt sem,
amikor a testem már jelezte, hogy valami nincs rendben. Pedig folyamatosan jelentkezett
valamilyen betegség: nagyon gyakran volt torok- és mandulagyulladásom, illetve
alhasi fájdalmaim, de utóbbit betudtam annak, amit egész fiatalkoromtól
hallottam az orvosoktól, hogy a menstruáció fájdalommal jár. Nem volt annyira
erős a fájdalom, hogy ne tudjak tőle dolgozni, ha pedig igen, akkor bevettem
egy fájdalomcsillapítót. Akkor még nem ismertem az endometriózis betegséget, csak
utólag tudtam meg, hogy ennek a tipikus tünetei jelentkeztek nálam.
Kata
tizenegy éve ismerkedett meg jelenlegi férjével. Összeköltöztek, 2015-ben
összeházasodtak, és azonnal belevágtak a babavállalásba. Azonban a várt
gyermekáldás több év intenzív próbálkozás után sem érkezett meg – ezt az
időszakot nagy magasságok és mélységek kísérték.
A
következő években négy orvosnál is jártam. Az általános nőgyógyászok széttárták
a kezüket, az eredményeimet rendben találták, és azt javasolták, menjek haza, ne
görcsöljek rá, majd jön a gyerek. Én ennek ellenére úgy gondoltam, biztosan nem
csak ennyi az oka, hogy nem tudok teherbe esni. Éreztem, hogy telik az idő, és
a tüneteim is egyre erősödtek. Nem hagyhattam annyiban.
Mint
csaknem minden kétségbeesett ember, Kata is elkezdett az interneten keresgélni.
Tisztában volt vele, hogy ez rosszul is elsülhetett volna, ha rossz tanácsokat
kap, rossz irányba fordul, de szerencséje volt. A tünetei alapján ugyanis a
kereső azonnal felkínálta neki az „Együtt Könnyebb” Női Egészségért Alapítványt,
akik orvosokkal együttműködve igyekeznek összefogni és támogatni az
endometriózissal küzdő nőket Magyarországon.
A
segítségükkel elkezdtem beleásni magam a témába, elmentem a klubfoglalkozásokra,
világnapi rendezvényre, ahol szakértőkkel találkozhattam. Úgy ültem ott, mint
akit leforráztak: azonnal tudtam, hogy nekem is ez lehet a bajom.
Bejelentkeztem a egy specialistához vizsgálatra, ő állapította meg, hogy a
leggyakoribb elhelyezkedésű endometriózisom van. Bár én alapvetően a
természetes gyógymódok híve vagyok, igyekszem először ezeket kipróbálni, mielőtt
például műtétre adom a fejem, itt egyrészt az idő is szorított bennünket,
másrészt tudtam, hogy ezt nem lehet egy gyógyteával eltüntetni. Ha már kialakult
a betegség, akkor vagy hormonális kezeléssel lehet kordában tartani, melynek
súlyos mellékhatásai lehetnek, vagy választhatok egy betekintő, egyúttal kezelő
laparoszkópiás műtétet. Végül ez utóbbi mellett döntöttem.
A műtét során bebizonyosodott, hogy Katánál harmadik stádiumú endometriózis áll fenn, amely az alhasi szerveit érintette, és összenövéseket okozott. Katáéknak a gyermekvállalási szándéktól függően írták elő a további lépéseket: adtak egy fél évet arra, hogy a műtét után hátha a baba természetes úton megérkezik, ha pedig nem sikerül, dönthetnek a lombikprogram mellett. Katáék ódzkodtak a lombiktól, ám a várva várt gyermekáldás a műtét ellenére sem jött. Nem akartam lombikkal kapcsolatos csoportokba bejelentkezni, igyekeztünk a magunk útját járni. Nehéz volt a környezetünkkel is, hiszen ők sem mindig tudták, hogyan tudnak segíteni, nem szerettek volna kellemetlen kérdéseket feltenni, és mi sem szerettük volna, hogy mindenki kéretlen tanácsokkal lásson el bennünket. Nehéz vívódás után megpróbáltuk a lombikot, és szerencsére elsőre sikerült, így 2020-ban megszületett a kisfiunk.
Levente
érkezésével Katában elkezdett megfogalmazódni az, hogy nem jó úton jár a
munkában. Úgy érezte, változtatnia kell, más területtel kellene foglalkoznia, például
tudna segíteni sorstásainak. Így hátrahagyta korábbi munkáját, és belekezdett a
reproduktívegészség-fejlesztő és
meddőségi szaktanácsadói képzésbe. Fontosnak tartja, hogy minden érintett nő és
pár megkapja a megfelelő segítségeket, ezek nélkül ugyanis nagyon nehéz
megküzdeni a betegséggel.
Azóta,
hogy először találkoztam az endometriózis kifejezéssel, rengeteg terápiát végigvittem.
Az orvosi vizsgálatok, kezelések, tornák és étrendek mellett azonban ha nem
kezdek bele egy a mai napig tartó, nagyon kemény önismereti munkába, akkor
szerintem még mindig nem lenne gyerekem. Mindegy, hogy milyet, de valamilyen
lelki-önismereti munkát meg kell kezdeni. Ennek kapcsán ismertem fel, hogy a
nőiség elnyomása, a korábbi kapcsolatokban kialakult blokkok, traumás sérülések
komoly hatással vannak az életemre. Amikor elkezdtem ezen dolgozni, feloldani
ezeket, akkor fizikailag is jobban lettem. A relaxáció és autogén tréning is a
mindennapjaim részévé vált, ez segített a stresszel való megküzdésben. Emellett persze sportoltam, jógáztam, és elkezdtem
odafigyelni az étrendemre is. A cukor és a vörös hús bizonyítottan kerülendő endometriózis
esetén, de ezen kívül sok minden van, amin érdemes változtatni: ha tehetjük,
kerülnünk kell a tejtermékeket, sokaknál pedig a gluténmentes étkezés is enyhítheti
a fájdalmakat.
Kata először önkéntesként, majd főállásban is dolgozott az alapítványnál, ahol korábban ő maga is segítséget kapott. Véleménye szerint egy ilyen pillanatban nagyon fontos azt érezni, hogy nincs egyedül, van kihez fordulnia, más érintettekkel tud beszélgetni, hiszen ezzel is támogatni tudja a gyógyulását, de a lelki hullámvasútban is biztos pontot jelenthet a szakértő segítség. Állandó mélyrepülés, majd újabb talpra állás követi egymást, miközben dolgozol, igyekszel helytállni mindenhol, élni az életed. Próbálsz utazni, hogy feltöltődj, kikapcsolódni, hogy ne mindig erre gondolj, de közben mégis csak azért eszel úgy, azért mozogsz úgy, mindent azért csinálsz, hogy sikerüljön babát vállalni, meggyógyulni. Így soha nem lehet teljesen elengedni. Mindig voltak különleges napok és események, amelyek segítettek egy kicsit kilendülni ebből a szűk látókörből, mi is megpróbáltunk tudatosan tenni azért, hogy ne süllyedjünk bele teljesen a reményvesztett állapotba, azonban mindig van olyan időszak, amikor ez egyszerűen nem megy.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Kata
szerint azzal különösen nehéz megküzdeni, hogy csak maga a diagnózis
felállítása is több évet igényelhet, mert sokszor szakemberek is
bagatellizálják a tüneteket, ráadásul az endometriózis nagy eséllyel később kiújulhat,
így egy állandó bizonytalanságérzés is fennáll. A pároknak meg kell beszélniük
azt a kérdést, mi történjen, ha nem jön össze a saját gyermek, képesek-e az örökbefogadásra.
Állandóan
azon morfondírozik az ember, hogy min kellene még változtatni, egyáltalán mit
jelent meddőnek lenni. Úgy gondolom, mindenképp olyan terápiára van szükség
ilyen esetben, ami nemcsak a felszínt kapargatja, hanem igazán mélyreható. Ilyenkor
már nem biztos, hogy a barátok, családtagok eleget tudnak segíteni. Mi alapvetően
pozitívan igyekeztünk hozzáállni, és a lelkünk mélyén mindig úgy éreztük, hogy
lesz gyermekünk, de még mi is keresztülmentünk sötét időszakokon.
Levente születésével Kata fókusza lekerült a betegségéről, jelenleg ráadásul tünetei sincsenek. Ennek ellenére mindig figyel magára, rendszeresen jár orvoshoz, de eddig szerencsére a vizsgálatok nem mutatták ki a betegség kiújulását. Igyekszem odafigyelni az étkezésemre, ez szerencsére már életformává vált nálam. Morbid ezt mondani, de sok mindent az endometriózisnak köszönhetek, például azt, hogy komolyan odafigyelek a testem jelzéseire. Azt is megtanultam, hogy nem szabad ítélkezni mások felett, hiszen nem tudhatjuk, mit él át a másik, miért dönt úgy, ahogy. Úgy érzem, most már a helyemen vagyok. Ahol tudok, segítek, már most nagyon sok érintett nő fordul hozzám. Ezért is kezdtem el a képzést: nagyon sokan vagyunk, de sokszor még mindig tabuként kezeljük a témát. Remélem, az üzenetem eljut azokhoz, akik hasonló cipőben járnak. Fontos, hogy segítsünk egymásnak a megküzdésben.
