Hetekkel korábban kezdődött idén a pollenszezon

A rendkívül enyhe időjárás következtében már most magas a pollenterhelés az egész országban. A szakember szerint a következő hetekben nagyon megugorhat a szénanáthás panaszokkal küzdők száma.

Szinte áprilisi időt hozott az idei február első fele – közölte múlt héten egy Facebook-bejegyzésében a HungaroMet Zrt. A hónap első felében az átlagosan 8,1 fokos középhőmérséklet rendkívüli mértékben, 7,6 fokkal haladta meg az 1991-2020-as évek átlagát, és csaknem 3 fokkal a 2016-ost, amely a legenyhébb volt a 20. század kezdete óta. Mint arról beszámoltunk, nyolc nap alatt 14 melegrekord dőlt meg február elején, ebből öt országos rekord volt.

tüsszentés, fiatal nő, allergia, szénanátha
Az enyhe idő miatt hamarabb beindult idén a pollenszezon. Fotó: Getty Images

Az enyhe időjárás hatására korán beindult idén a pollenszezon is. „Pollenje válogatja, de úgy vélem, két-három héttel minimum előbbre vagyunk” – fogalmazott Nékám Kristóf allergológus az InfoRádiónak nyilatkozva. Hozzátette, egyelőre korai lenne megmondani, hogy vajon az elkövetkező időszakban is megmaradnak-e a magas pollenszintek. Mindenesetre, hacsak nem érkezik jelentős lehűlés, akkor nagyon nagy megterhelés vár az allergiásokra.

Hogyan enyhíti az allergiás panaszokat az allergénspecifikus immunterápia?

A szakember arra is kitért az interjúban, hogy a légszennyezettség tovább súlyosbíthatja a helyzetet. A légszennyező anyagok ugyanis felbonthatják a pollenek külső védőburkát, szabaddá téve az azokban elhelyezkedő fehérjéket. Ezek a fehérjék aztán belélegezve akár újfajta allergiákat is kiválthatnak a szervezetben. Éppen ezért azok, akik lakhelyén mind a pollenkoncentráció, mind a légszennyezettség szintje magas, gyakran akkor is tapasztalhatnak allergiás tünetek, ha korábban nem voltak hasonló panaszaik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
éjszakai lábgörcs
Éjszakai lábgörcs: mit üzen vele a szervezet? – Nem csak fáradtság okozhatja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Éjszaka tovább terjeszkedik a köd, illetve rétegfelhőzet, így reggelre többnyire borult, párás, többfelé ködös idő várható, legfeljebb délen, illetve Tiszántúlon maradhatnak kevésbé felhős körzetek. Szitálás, néhol esetleg ónos szitálás előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz, de néhol az Észak-Dunántúlon megélénkülhet a déli, délkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5 fok között alakul. Nincs fronthatás, a tartós köd azonban nem tesz jót a hangulatunknak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!