Görög szóval...
Az egyiptomiak után tovább kutatva az "asthma" szót pedig Homérosz Iliászában olvashatjuk először, bár ekkor nem önálló betegséget, hanem zihálást értenek alatta, vagyis olyan erőltetettnek tűnő légzést, amit erős fizikai megterhelés hatására mindannyian produkálunk. A görög "asthmaíno" szó eredetileg ténylegesen nehéz légzést jelent.
Hippokratész (Kr.e. 460-377) már definiált kórállapotot ért "asthma" alatt, majd Aretaiosz mintegy 200 évvel később pontos tünetleírást is ad a betegségről. Ennek nyomán egész pontosan asthma bronchiale néven vonul be a szakmai köztudatba, ami már egyértelműen jelzi, hogy az orvosok tisztában vannak a betegség alapvető jellemzőjével, miszerint a hörgők működészavara okozza nehézlégzést.
Asztmakezelés a középkorban
Kezelésére számtalan különböző gyógymódot bevetettek több-kevesebb sikerrel. A középkortól már számtalan emlék szól az asztmakezelésről, melyek között olykor igen meglepő szerek és módszerek is fölbukkannak.
A tömjén alkalmazása nem volt teljesen alap nélküli, mivel tartalmaz egy bizonyos boswelliasavat, mely a legújabb kutatások szerint valóban rendelkezik enyhe gyulladásgátló hatással. Természetesen ezt akkor senki nem tudta, de tény, hogy a tömjénfüst belélegzésétől azt várták, hogy javul az ember általános jó közérzete.
Ezen kívül szerte a világban egy sor különböző gyógynövényt alkalmaztak az asthma bronchiale kezelésére, melyeknek füstjét, illóolaját szánták inhalálására. Köztük nem egy kifejezetten veszélyes is lehetett, allergizáló hatása miatt maga is asztmát válthatott ki.
Nem kis meglepetésünkre a korabeli gyógyszerek között megtaláljuk a mérgező arzént és a dohánylevelet is, mely utóbbit lényegében cigarettafüst formájában alkalmaztak. 1571-ben Nicolás Monardes (1493-1588?) ajánlotta a dohánykivonattal átitatott füstölgő tekercseket asztma ellen. A XVI. század végén egész Nyugat-Európában előszeretettel szívták a dohányt, és amikor a XVII. században kezdték felismerni ennek az élvezeti cikknek a káros voltát, sokan hivatkoztak a jó öreg Monardes tanácsára, mondván, miért hagynák el e hasznos szert.
Bár az 1809-ben felfedezett nikotin alkaloida bír gyógyszertani hatással - egész kis dózisban alkalmazva az agyban serkenti az anyagcserét -, ez messze eltörpül mérgező hatása mellett: a nikotin öt szál cigarettából kivonható tiszta mennyisége egyszerre adagolva egy lovat is képes eltenni láb alól.
A beteg szervrendszer megismerése
Leonardo da Vinci (1452-1519) és Vesalius (1514-1564) sok ismerettel járultak hozzá a légzőrendszer leírásához, majd az olasz orvos, Marcello Malphigi 1661-ben adta közre a tüdő felépítését. A békák tüdejének mikroszkópos vizsgálatával felfedezte, hogy a kapilláris artériák kapilláris vénákban folytatódnak. Ez nem csak a keringés kutatásában volt nagy mérföldkő, a tüdő alveólusok szerepét is sejtette, annak ellenére, hogy akkor még a vér keletkezésének helyére véltek rábukkanni, és Malpigi a vörösvértesteket zsírgolyócskáknak hitte.
Újabb élvezeti cikk az asztma-gyógyászatban
A kávé Európában a XVI. századi kereskedelmi utakon Velence kikötőjéből indult hódító útjára. Gyógyitalként rekedtség, torokbetegségek, nehézlégzés ellen fogyasztották. 1695-ben megszületett az első kávéról íródott disszertáció is, mely asztmaellenes hatását is említi. A kávé koffeinje (1,3,7-rrimethylxanthin) valóban segít megelőzni az asztmás rohamot, hasonlóképpen, mint rokonvegyülete, a ma gyógyszerként is alkalmazott teofillin (1,3-Dimethylxanthin), mely hatásos hörgőtágító. Egy csésze kávé 70-100 mg koffeint tartalmaz, így már két csészényi ital elegendő hatóanyagot tartalmaz a megfelelő hörgőtágításhoz.
Az éleny felfedezésétől a nadragulyáig
Az éleny - a nyelvújítás idején így hívott oxigén - 1774-ben történt felfedezése után néhány évvel már megpróbálták a gázt a gyógyászatban is hasznossá tenni. Priestley, angol természettudós, az elem egyik fölfedezője leírta, hogy a gáz beszippantása könnyebbé teszi a légzést. Még a pestis ellen is bevetették a jótékony gázt. 1779-ben Jan Ingen-Housz bécsi orvos az asztma kezelésére is kipróbálta. Bár akkor még nem tudták, hogy a légszomj alapvetően nem a belégzés, hanem a széndioxid-kilégzésének gátja miatt jelentkezik az asztmásoknál, a kezelés segített valamelyest, így a XIX. században gyakorlattá vált. Lavoisier azután 1785-ben írta le a légzés kémiai folyamatait.
A nadragulyát (Atropa belladonna) korán fölfedezték maguknak a patikusok, 1852-ben említi a Codex medicamentarius Hamburgensis nevű gyógyszerkönyv, 1856-ban Claude Francois Michea, francia orvos pedig már asztmagyógyszerként ír hatóanyagáról, az atropinról. Az injekciós kezelés pedig segített: a páciensek valósággal megtáltosodtak, újra tudtak lépcsőt mászni, élték korábbi megszokott életüket. A patikusok figyelmeztették ügyfeleiket, hogy óvatosan bánjanak a méreggel, mindenesetre ez máris biztonságosabb volt, mint az korábban használt ópium, kloroform vagy morfin. Az atropin a paraszimpatikus idegrendszert gátló anyag, így végső soron a szimpatikus idegrendszert aktiválja, s e hatása miatt valóban tágítja a hörgőket.
Kopogj és fülelj!
A XVIII. század végén a tüdőbetegségek diagnózisában hozott újítást Leopold Auenbrugger, Mária Terézia Habsburg császárnő udvari orvosa, aki tudományos munkájával nemesi címet is szerzett magának. Nevéhez fűződik a mellkasi betegségek diagnosztikájában alkalmazott egyszerű "kopogtatás", hivatalosan perkusszió. Az orvos tüdőbetegségben elhunyt betegeinek vizsgálatánál lett figyelmes rá, hogy a mellkas kopogtatásra különböző hangokat ad, s hogy ezt az előjelet időben észlelve talán megmenthetők lettek volna egyes páciensek. Az egykori vendéglős fiának önkéntelenül eszébe jutottak az apja pincéjében álló hordók, amelyek merőben más hangot adtak teli és valamelyest üres állapotban. Kézenfekvő volt a magyarázat, hogy a tüdőben felgyűlt folyadék miatt ad más hangot a mellkas kopogtatása. Hét éven át figyelte a kopogtatás hangját, míg végül kilencvenöt oldalas tanulmányba foglalta ismereteit. Ezen egyszerű módszer ma, a legmodernebb képalkotó eljárások korában is igen hasznos és fontos az orvosi gyakorlatban.
A diagnosztika - benne a légzőrendszer diagnosztikája - nagy lépést tett előre, amikor 1895. december 2-án elkészült az első röntgenkép. A felvétel, mely Wilhelm Conrad Röntgen, würzburgi fizikaprofesszor feleségének kezét, pontosabban annak csontjait ábrázolta, nem kevesebb, mint húsz perces átvilágítással készült. A szenzációs felfedezés II. Vilmos császárt arra indította, hogy berlini kastélyába tudományos előadás megtartására invitálja a tudóst. A bemutató annyira lenyűgözte hallgatóságot, hogy közfelkiáltással ott helyben felfedezőjéről nevezték el az "X-sugarakat". Egy évre rá a bécsi egyetem már meghirdette röntgendiagnosztikai előadássorozatát.
Áttörés a közelmúltban
Jóllehet, a tünetek és különféle kezelések régóta ismertek, valójában egészen a huszadik századig nem ismerték a betegség mibenlétét. Sokáig idegi megbetegedésnek tartották.
Az asztma gyógyításában az igazi áttörést az 1990-es évek felfedezései hozták meg, amikor kiderült, hogy az asztma nem más, mint a légutak krónikus gyulladása, ami érzékennyé teszi a hörgőket. A gyulladás karbantartásával pedig megelőzhetők a hörgők hirtelen kialakuló görcsei. Ekkor nyert utólagos magyarázatot sok korábbi több-kevesebb sikerrel alkalmazott asztmagyógyszer hatásossága, s ekkor nyertek alkalmazást az asztmagyógyításban a glükokortikoidok is. Az asztmás hörgőgyulladásnak is gyógyszerévé vált hormonszármazékokat a tüdőbetegek számára inhalálható formában gyártják, így közvetlenül a baj helyén hat, anélkül, hogy a vérpályákba jutva kifejthetné a szervezet egészére gyakorolt mellékhatásait.